2011. év vége van. Elvileg lehetne mulatni, de ez volt az az év, amelyben már egy percig sem tagadhatjuk le, hogy mennyit is érünk, mi, magyarok (értsd: Magyarország állampolgárai). Hagytuk a politikai elitet elkanászodni a végletekig és most mind közül a legszervezettebb bűnszervezet a teljhatalom birtokában cinikusan a pofánkba röhög.
Egy darabig megálltam, hogy újra blogbejegyzésekre pazaroljam az időmet. Amin puffognék, azokat nagyjából lefedik más blogok szerzői. Vélhetően nem fogom tudni megállni, hogy néha ne fanyalogjak, de most ha másokat nem is, de magamat mindenképpen szeretném mozgásban tartani valamiért, nem csak valami ellen.
Visszatartott az írástól az is, hogy megtapasztaltam, hogy nálunk ezidáig hiába jelentett logikusan médiaforradalmat a személyes publikáció lehetősége (ugyanis egy ember tőke nélkül potenciálisan az egész világnak megmutathatja a gondolatait). A személyesen előállított tartalmak elsődlegesen olyan folyamatokat és jelenségeket segítenek, amelyek az addigi kommunikációs kultúrába illeszkednek: a médiahasználatban újra meg újra visszatükröződik a kultúra állapota. Magyarul a magyarok esetében: vitatkozni nem tanultunk meg (én sem), így marad a sértettség, a személyeskedő hangvétel, és az, hogy egyes szavaknál ragadunk le, nem ismerjük fel a kontextust vagy a szerző által megjelölt fő üzenetet. Hiába kapnak szót azok, akik nem mennek át szerkesztői cenzúrán, akik alkalmilag, hobbiból írnak, nem tudtak alternatív vélemény-közösségeket teremteni vagy javítani legalább az értelmiség vitakultúráján. Egy német díszbaromfis fórum magasabb szinten van, mint szinte bármelyik hazai blogbejegyzés nyomán kiváltott hozzászólás.
Ami fontosabb: nálunk a beszéd és a tett elképesztő távolságban van egymástól. Annyiban lehet sajátságos a blogom, hogy sok esetben a tettek és a szavak harmonizációjára törekszem, azt próbálom segíteni. Elsődlegesen könyvek neveltek fel, amelyek idealizálták a világot, de sok-sok mindennapi lépésemben nem adott segítséget. A "Hogyan tovább?" egyre gyakoribb kérdésre keresek válaszokat.
Üdv Neked, Olvasó!
Ui: Nem ígérem, hogy szórakoztató leszek. Egy kreatív, jópofa stílus uralkodott el az újságírásban és a blogokban. Ez a gúnyolódó hangnem viszont éppenséggel nem segít minket abban, hogy ügyekről, problémákról, tettekről ésszerűen beszéljünk. Kell az érzelem, szó se róla. Ráadásul minél komolyabb a téma, annál több a szenvedély. De az írás számomra a gondolat letisztultsága, sőt: minden szó keményebben koppan így, mint élőszóban. Nem tudom jelezni, hogy emberszámba veszem a másikat a legdühödtebb kritikám ellenére is.
