Emlékeztető: Akasszátok fel a királyokat!

A diákmegmozdulások motorját a napokban maga a kormány adja a párbeszédképtelenségével, a sértő üzeneteivel, burkolt fenyegetéseivel. Részben örömteli, hogy az oktatás(gazdaságtan)kutatók szakértő mondatai a napokban figyelmet kapnak. Szintén örömteli, hogy a korábbi kormánypárt ezúttal nem hazudtolja meg korábbi tandíjkoncepcióját, nem áldozza fel a populizmus oltárán. Én csak annyit fűznék hozzá mindehhez, hogy az eredményes oktatás finanszírozásához nem kellene sokkal, azaz nagyságrendileg nagyobb erőforrás, "csak" szándék és szakértelem. Igen, igen sok probléma van Magyarországon, amely megnehezíti az előremutató és hosszútávú cselekvéseket, de ha más nem, hát a finn példa mutatja, hogy az emberek megbecsülésével és képzésével a perifériás helyzetünket meghaladhatjuk. Nincs a tanulásnál és tanulóképességnél fontosabb kérdés sem a saját életünkben, sem egy országéban - igaz, messze nem mindent  az iskolákban tanulunk meg. A hosszú távú és átfogó elképzelések, a keretek megbeszélését viszont ne a diákoktól várjuk most, hanem tanuljunk meg egy történelmi leckét.

Szóval: egy teljhatalmú kormánypárt, amelyet ráadásul egy teljhatalmú pártelnök-miniszterelnök rángat dróton, képes-e arra, hogy megszülje a hosszútávon hasznos lépéseket, feloldja a fölösleges gátakat, egymással összefüggő, egymást ösztönző lépéseket tegyen? 

Többektől hallottam, hogy "hát a demokrácia most nem is jó nekünk, mert hát ellentmondásos döntésekhez, meg lassú végrehajtáshoz  vezet". Lássuk, mi a helyzet itt és most. Ez a kormány, éppen mert egyszemélyi vezetésű, naponta másfele rángatja az istrángot, és senkit nem hallgat meg. Szakértőket pedig pláne nem enged semmilyen ügy közelébe, mert (szó szerint) nincs ideje egyeztetni, no, meg azért, mert partnerként kellene kezelni őket. A legszebb, és ez már nem minden egyeduralom sajátossága: sértegeti mindenkori döntéseinek érintettjeit, a rokkantakat, az élettársakat, a diákokat, a munkanélkülieket. Mivel ezt teszi, már azt sem hiszem el, hogy jót akar, csak hát így jön össze, mert Orbán nélkül még egy vécépapírbeszerzést sem mernek elintézni.

Lehet itt okoskodni, igazán komoly összefüggésekben beszélni oktatásról vagy bármi másról, de előbb ki kell mondani: az Orbán-kormány alkalmatlan, Orbán személy szerint káros Magyarországra, vele nem képzelhető el kölcsönösen hasznos együttműködés. Mivel Orbánnal nem lehet beszélni, ezért olyan politikusokat kell támogatni, akiket legalább le lehet ültetni, hogy megizzadjon az elképzelései kidolgozásával és végrehajtásával. Nem messiások, mindentudók, megváltók kellenek, hanem minden pártba minél több olyan ember, akivel ha a szomszédod lenne, meg tudnád beszélni a problémádat.

Értitek már, hogy a demokrácia jelenleg nálunk nem akadálya, hanem az alapja a megalapozott döntéseknek? Pláne nekünk, akiknek kevés az erőforrásuk, ezért sokakra szükség lenne ahhoz, hogy a kátyúból kirángassuk a szekeret.

2013: puskapor-szmogriadó

A mai napon ismét szembeköpte a kormány a felsőoktatást, miközben a közoktatásban a káoszt kiteljesíti. Aki azt hiszi, hogy valamiféle csúcspontjához értünk a feszültségnek, nagyon téved. Két világos jel mutatja, hogy a "megszokott" ellenzéki és érdekképviseleti ellenállások mellett új feszültséggócok születnek: 

• a jobboldal belső mozgásai és
• a Magyar Nemzeti Bank vezetőváltása miatt.

Előbbit Ángyán József szépen meglengette tegnap a fegyelmi tárgyalása ürügyén: 

"Most azt látom, mozgásban van minden, új szervezetek is alakulhatnak akár, sok ilyen csírát látok. Meg lehetne ezekből alakítani a Tisztességes Emberek Szövetségét. Úgy látom, hogy egy ilyen alakulat iránt akár igen nagy is lehetne az érdeklődés a várakozók egyre növekvő táborában. Hiszen a tisztességes emberek vannak elsöprő többségben ebben a többre hivatott nemzetben."

Öhöm. Szóval a Fidesz nem tisztességes párt. Világos. Ha ezt mondja, akkor persze felmerül a kérdés, hogy miért mondja, hogy a sarkalatos törvény részleteinek ismeretéig nem változtat a helyzetén. Na, igen, addig van esélye megszólalnia mind a kormányközeli, mind a kormányellenes médiumokban.  Nagy érték ez, kevesen bírnak most vele.

Mozgolódásával pedig nincs egyedül: a Magyar Művészeti Akadémiából úgymond jobboldaliak váltak ki, a Műcsarnok eddigi vezetőjének távozásával elértünk a "permanens forradalom" állapotáig, amikor immár a "konzervatív" fejek hullanak.

A politikai szférán belül tudjuk, hogy Szalma Botond szárnya a KDNP függetlenítésére tört - sikertelenül, de nyilvánvalóan kapcsolódási potenciállal másokhoz.

Balavány György személyében a Magyar Nemzet egyik volt újságírója hirdetett új szellemi mozgalmat, és nyomatékosan a mostani kormánnyal szemben határozza meg önmagát, ezzel kapva többoldalú figyelmet.

A Heti Válasz és még inkább az "újkonzervatívok" eredetileg Navracsics által támogatott véleményformálói (Mandiner, Jobbklikk) közül többen már szinte csak a szocik szidalmazásában értenek  egyet a kormányzati tettekkel (már ha az tettnek számít). A sokat emlegetett "normalitást" nem találták meg az új felállásban. Jellemző, hogy egyre gyakrabban inkább arról beszélnek, hogy ne balról akarják nekik megmondani, hogy milyen legyen a jobboldal, és ezzel párhuzamosan kevéssé a kritikák tartalmával vitatkoznak.

A jobboldalinak besorolt közgazdászokat meg egytől egyig immár "orbánellenesnek" nevezhetjük. A Fideszt támogató professzorok pedig kötve hiszem, hogy olyan felsőoktatásról álmodtak, amely most kirajzolódni látszik: az általam ismertek "régivágású", állami mecenatúrával működő igen autonóm szervezeti felállást favorizálnak.

A "renegátoknak" alighanem kora tavasszal elő kell lépniük, hogy a regisztrációs időszakra felismerhetőekké váljanak. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy mi történhet ezen a fronton, de akivel együtt élni nem lehet, attól elválni sem, szóval zajos eseményekre számíthatunk.

Amikor ez az akár viszonylag ismert és elfogadott embereket tartalmazó csoport megmutatja magát, Matolcsy átveszi a totális kontrollt a Magyar Nemzeti Bank mindennapjai felett. Bár maga Simor is jelezte, hogy ne ijedezzünk, tulajdonképpen a külső tagok szavazataival már most is érvényesülhetnek a kormány elképzelései az MNB döntéseiben, ne legyenek illúzióink: nem pusztán a döntések feletti szabadságot igényli Matolcsy, hanem a számok, a statisztikai valóság feletti döntést. Annyi sok ügyben követik az argentín gazdaságpolitika példáját, a hamisításban, az átcsoportosítások, az előrejelzések átláthatatlanságának megteremtésében miért ne tennék ezt? Egy biztos: ha jóindulatúak vagyunk, akkor is azt látjuk, hogy (szintén argentín példa), a devizatartalékok felhasználása látványos eredményeket hozhat rövidtávon. Abban a pillanatban, hogy felfogták a pénzügyi befektetők, hogy Matolcsy valóban valami újat akar az MNB-nél,  pár óra alatt 7-8 Ft-ot esett a forint árfolyama az euróval szemben. Az utolsó vésztartalékunk felélése nem sok ilyen keresletmozgás túlélését teszi lehetővé, de Orbán tegnap is bejelentette a nyugdíjasklubjának: végigcsinálják velük a laborkísérletet.

Öveket becsatolni, minden lehet még rosszabb is. 

A felsőoktatásról...

nem kell túl sokat írnom, megtette helyettem más, ajánlom mindenkinek. Csak a változtatásokat érintő aktuális politikai felhangok és lépések esetében követtem el hozzászólást.

Tömören a mostani átalakításról:
"A tandíj jelenlegi bevezetése egy rossz rendszerben működő felsőoktatás fenntartását terhelné a diákokra és (a diákhitel támogatásán keresztül) az adófizetőkre.

Nem az a baj, hogy az almáért fizetni kell, hanem hogy hosszabb távon is a rohadt alma forgalmazását akarják fenntartani a pénzünkből." 

A tandíjról és a nem-tandíjról közgazdász-szemmel. 
"A nemtandíj világában ugyanis nem két, hanem immár NÉGY szereplőnk van:
1. a fizetésre / hitelfelvételre kötelezett,
2. az oktatási intézmény (sajátos tulajdoni és tulajdonosi viszonyokkal), amelynek beleszólása lényegében már semmibe nincs, és még kevésbé lesz (majd a kancellár...),
3. a bank, amely a diákhitelt folyósítja, amelynek feltételeit szintén nem maga szabja meg, viszont legalább tárgyalhat róluk, saját jövedelmeinek maximalizálása érdekében,
4. az állam, amely az egész konstrukciót kidolgozta és keresztülerőlteti, és a jelek szerint meg van győződve arról, hogy remek vásárt csinált, mert a folyó finanszírozásból 2-2,5 futballstadionra való tételt kiemel ("megspórol"), egyúttal garantálja, hogy aki "teljes vagy részösztöndíjat" kapott, köteles legyen Magyarországon dolgozni vagy a hallgatói szerződés alapján a képzés teljes költségét visszafizetni.** 

Mielőtt azt mondanánk azonban, hogy itt csak a bank és az állam nyer, meg kell mondanom, hogy ez egy négyszeres vesztes játéknak néz ki.
A banknak azért, mert hosszú eszközöket helyez ki, de azok alig mozognak (évi kétszeri kifizetés a hitelfelvételi időszakban, az is tranzakciós illetékkel terhelten), a kamatkondíciók pedig saját alkuerejétől függenek, akár megtámogatják egymást, akár nem.
A konstrukció kitalálójának, az államnak pedig azért, mert a folyó költségvetésben megspórolt pénz miatt hatalmas kamatfizetési kötelezettsége keletkezik, évtizedeken keresztül (l. VG), aminek mértékét cáfolják ugyan, de én sajnos, azokat a számokat elhiszem. "

A másodrendűként kezelt emberi tényező

Pénteken 4 és 6 óra között került bemutatásra az LMP „Magyarország talpra áll” című javaslatcsomagja, amely egy elképzelt 2013-as költségvetést rejt magában. Némi vitára mód nyílt (három előadás letölthető), de a pártok mögött álló, több szót kapó szakembereket ritkán látni ennyire megengedőnek egymással szemben. Egy idősebb közgazdász a közönségből pedig megnyugtatott mindenkit, hogy csoda és áttörés itt egyhamar nem lesz, hiába csavarják ki Orbán kezéből a stafétát.

Egy hozzászóló annak bemutatását hiányolta, hogy az LMP költségvetése hogyan is kapcsolódik a globális és helyi környezeti problémákhoz. Nekem viszont az adott hiányérzetet, hogy ha már az MSZP szakpolitikai dokumentumához hasonlóan annyit emlegették a „humán erőforrást” mint a fejlődés kulcstényezőjét, akkor miért nem egy humán erőforrás stratégiát állítanak a programalkotás középpontjába?

Nem részletezve az érveimet, azt hiszem, hogy egyre erősebb a kérdés: Kikkel lehet versenyképesebb és élhetőbb ez az ország?

• Tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozókra továbbra is óriási szívóhatást gyakorol az EU gazdasági centruma.
• Tudjuk, hogy a tanárok életszínvonalát valahogy rendbe kellene tenni, hogy joggal várhassuk el tőlük egy, a szülőket túlszárnyaló generáció kinevelését.
• Tudjuk, hogy a közigazgatás nem működhet sokkal jobban ugyanezzel a mentalitással, és az intézményi-szervezeti keretek átalakítását az emberi tényező hatástalanná teheti.
• Tudjuk, hogy egyes beruházásoknak a rendelkezésre álló szakmunkás-állomány is gátja lehet.
• Tudjuk, hogy az innováció legnehezebben elérhető tényezője az alkotó ember maga.
• Tudjuk, hogy az utóbbi években külföldre költöző diplomásaink és szakmunkásaink nem jönnek haza csak úgy. Legalább arra dolgozzunk ki egy programot, hogy hogyan lehet legalább egy kis részüket tudatosan és gyümölcsözően bevonni a jövendőbeli fejlesztésekbe.

Előnyt kell kovácsolnunk a hátrányainkból, de ez nem megy magától, tudnunk kell, hogy kiktől mit várunk és mikor várhatjuk azt. Az LMP költségvetési elképzelései erősen hangsúlyozzák a humán erőforrás dimenziójának a jelentőségét, de ideje lenne a fejéről a talpára állítani a politikát: első az ember, aztán jöjjön az adókulcs kérdése.

Az LMP és MSZP elképzeléseire még részleteiben szeretnék reflektálni. 

A jövő elkezdődött

Botswana és Magyarország - Csak szerényen!

Óvatlanságból elcsíptem az ATV Újságíróklub című műsorában az egyik résztvevő kijelentését. Azt taglalta, hogy azért nem mutat meg mindent egy ország helyzetéről az állam eladósodottságának mértéke (ez igaz), merthogy például Botswana államadóssága csak 20% ( a szám igaz), "de ki akar Botswanaban élni?" 

Hm, adatok az egykori Becsuánaföldről itt. Nem tudom, mennyire jó ott élni, de már hallottam, hogy ez a ritkán lakott ország amolyan "bezzegország" a kontinensen. A gazdasági növekedés látványos, pedig szép a már elért szám (16300 vs. 19000 dollár) a hazai , a szolgáltatás és az ipar húzza a GDP-t (nálunk az ipar aránya kissé gyengébb, szolgáltatás erősebb, mezőgazdaság nagyságrendileg ugyanakkora), a hivatalos munkanélküliség a miénk alatt van , a szegénységi küszöb alatt a lakosság 30%-a él. Nálunk elvileg "csak" 12%-os ez az arányszám, de ez meglepő, akad más számítás is.

Jobb, ha nem lenne akkora arcunk, mert az utóbbi évtizedekben semmit sem bizonyítottunk nagyszerűségünkről.

A tandíjról és mértékéről - Itt és most

A Publius blog egyik szerzője, Mihalovits Ervin, vélhetően liberális nézőpontból újrafogalmazta az orbáni felsőoktatás-átalakítás kérdéseit. Összegzése szerint:

"A magyar rendszert és jövőbeni kilátásokat (tandíj és a várható fizetés nagyságának aránya) alaposan meg kell vizsgálni, különben a vita színvonala a kormány hatástanulmányokat nélkülöző ötletelésével egyenlő. Ahhoz azonban jó kérdéseket kell feltenni, és nem démonizálni a tandíjat."

Rövid vitába keveredtem vele, az érveimet átszerkesztve közzéteszem:

 

Oh, igen, elvi síkon a fentiek lennének a kérdések, de nem egy fiktív zéró pontról indulunk, hanem adott társadalmi-gazdasági mozgásokból. Annyit előzetesen tisztáznom kellett volna: számomra nem a tandíj, hanem az "önfenntartó felsőoktatás" gondolata abszurd. Én arra próbálok reagálni, hogy a szegényebb néprétegeknek mit jelenthet a mostani változtatás, hiszen az ezzel kapcsolatban megfogalmazott vélemények felszínesek Mihalovits Ervin szerint. Emlékeim szerint az említett Véleményvezér és sok megszólaló elvi alapon nem tandíjellenes, csak annak mértékével, a hosszútávú eladósodottság totális megalapozásával van gondja.

Nekem az alábbi kérdések, válaszok, szempontok jutottak eszembe a szerzőnek címezve:

• Meg tudja-e mondani, hogy 5-15 év múlva mi lesz a keresett végzettség/szaktudás - Magyarországon? A nagyobbacska diákhitel a megalapozott előrejelzés szükségességét 5-7 évről 12-17 évre tolja ki.  Hozzátehetjük, hogy a keresett szaktudás majd továbbképzést is igényel, vagy legalább apró pályamódosítást, átképzést - akkor már minden bizonnyal piaci költségen. A diákhitel törlesztése így költségként megakadályozza a további pályakorrekciót, amely sajnos a mesterszak elvégzése után is fenyegeti az embereket ilyen hosszú időtartam során. Egyébként pedig a 25-35 éves fiatalok, közöttük az állítólag gyermekvállalásra ösztönzött szülőképes korú nők életének mozgásterét érdemes-e beszűkíteni az adósságteherrel? Joggal beavatkozhat a "szakok közötti terelésbe" az állam, de az állami finanszírozás teljes feladása ezt a célt nem szolgálja, sőt! Egyébként voltak, vannak ilyen előrejelzési kísérletek, de még nem találkoztam ilyen időtávon igazán sikeressel se itt, se másutt.
• A kétszázalékos csodakamattal számolt Diákhitel 2-t miért nem veszik maximálisan igénybe az érintettek, miközben pl. állampapírba fektetve akár viszonylag szép hozamot is lehetne belőle nyerni (igaz, nem abszolút számokban)? A Diákhitel 2-t a pénzintézet közvetlenül az egyetemnek folyósítja, csak tandíjra fordítható, soha nem kerül a hallgató számlájára. Szerintem a háztartás szempontjából szinte mindegy a folyósítás módja, mármint, ha van módja akár színtiszta pénzbefektetésként tekintheti a hitelkonstrukciót. Magyarul én azt feltételezem, hogy abszurd módon esetleg aránylag jobban élnek ezzel a stabil(nak tűnő) egzisztenciával bíró háztartások gyermekei, mint azok, akiknek ez elvileg nagy segítséget jelent. Cserébe a kamattámogatás költségeit szétterítik a lakosság egészén. Nincs ennek köze a közelmúltbeli tapasztalathoz, miszerint a hitelekből nem tudnak kimászni a háztartások túlnyomó többsége? Finoman szólva sem tombol a vállalkozókedv a lakosság azon körében, akiknek ez elvileg szól.
• Hol van az ösztöndíjazás rendszere, amely sehogy sincs összeigazítva a változásokkal? Valójában mi sarkall folyamatos jó teljesítményre?

A szerző szerint ha az állampolgárok, szülők nem fogják fel, akkor el kell magyarázni számukra a hitelben rejlő lehetőségeket, hogy ez mennyire meghatározó és jó döntés. Megint az "itt és most" problémája jön elő: ez a kormány magyarázza ezt el hitelesen, miközben az eladósodottság ellen küzdve megszorításokat halmoz egymásra? A kormány kommunikálja a felsőoktatás fontosságát, miközben folyamatosan vonja ki belőle a forrásokat? Ez a kormány neveljen a felelős és önálló döntésekre, amely egyébként mindenben az állam elsőbbségét hirdeti?

Ráadásként a felsőoktatásnak az államháztartást érintő költségeinek a kiszámolása is nehezül az új rendszerrel, ami a magyar politikai elitet látva nem megnyugtató. Számomra tisztább sor, és társadalmilag is hasznosabb, ha az egyes diákkal kapcsolatos felsőoktatási költségeket és bevételeket a felsőoktatásban eltöltött idő alatt megoldani. Kisebb időbeli túlnyúlás (például 5 évnyi törlesztés) segítheti a költségek kezelését a szegényebb/bizonytalanabb háztartások számára. Ez viszont nem olyan futamidő, amelyben komoly méretű hitelösszeg kezelhető, azaz a tandíj kiróható mértékét csökkenti a szegényebbek helyzetben tartása és a fiatal felnőttek életének tervezhetőbbé tétele okán. A másik megoldás, hogy a felfelé irányuló társadalmi mobilitás érdekében a szociális alapú támogatásokat erősítjük, de mondjuk, ez újabb kérdéseket vet fel, hiszen az egyetemek nem hatóságok, valójában elég kevés eszközük van megalapozott döntések meghozatalára.

Tudom, hogy az oktatáson kívüli érv a politikai szereplőkre való hivatkozás, no, meg részben a szülők hozzáállása is, de itt és most szerintem komoly korlátjai vannak az "elvileg jól megindokolható" megoldásoknak. Nem feledkezhetünk el arról, hogy a rendszerváltás után első évek után új hullámban erősödik a bizonytalanság-érzet, a kiszámítható életpályák megszűnése. Ez önmagában felértékelő hatással bír(na) a felsőoktatási tanulmányok tekintetében (az iskoláztatás értékét a lakosság észlelni véli a felmérések alapján, bár ki tudja, jól kérdezünk-e?). Viszont a hitelre épített felsőoktatás képe pont másik irányban hat - itt és most. 

Szóval szerintem ma az "ellenkezők" nem egyértelműen a tandíj ellenzőinek körét jelentik. De én magam is elvárom, hogy ha a legszűkebb érintetti kört sem kérdezik meg alapvető fontosságú ügyekben, akkor legalább ők álljanak ki magukért. Nem meglepő, hogy a kritikák között a "tandíj" szó kerül előtérbe, hiszen ugyanaz a párt kampányolt ellene vehemensen 2008-ban, amelyik most nem egy mérsékelt tandíjat, hanem teljes költségtérítést vezet be. Ha a döntéshozók ilyen elvtelenül és mindenki más megkérdezése nélkül viselkednek, akkor nem is várható el, hogy ne forduljanak a kritikusok akár a legolcsóbb érvekhez, demagógiához. Pláne akkor, ha az világosan látszik, hogy nem prioritás a kormány számára a "kiművelt emberfők sokasága". Ez nehezen vitatható, nemde? 

Ui: Talán nem  helytelen dolog, ha beidézek olyan hozzászólást, amely érdekes érveket hozott:

Rambo

"... a tandíjas képzésben részt vevőknek akkor van esélyük visszafizetni a tandíjat, ha van munkalehetőség. 0%-os gazdasági növekedés mellett nincs esélyük. Ezért sokan az USA következő nagy "bombájának" a diákhitel-visszafizetést tartják: magas munkanélküliség mellett elhelyezkedni képtelen diákok óriási kintlevőséget duzzasztottak fel, amelynek visszafizetésére gyakorlatilag képtelenek. Egyesek a subprime válság méretéhez hasonlítják a probléma méretét.

Én a tandíj mellett vagyok, tehát egyetértek azzal, hogy csak használható diplomát szerezzenek a diákok - de talán nem Európa legmagasabb tandíjával kellett volna indítani (különösen nem a szociális néphazugság után).

Azt sem árt megjegyezni, hogy a gyereket "kitaníttatni" az nem azt jelenti, hogy megfizetni az egyetemnek a tandíjat. Az jelenti az esetleg más városban lévő egyetem esetén a kollégiumi (albérleti) szoba díját, a srác etetését (külön a családtól, ami sokkal többe kerül, utazást, egyebeket). Sok családnak már ez megoldhatatlan teher. A mi családunk proli család volt, tudom, miről beszélek.

Szóval, hamis az ellenzéki kórus - és hamis ez a cikk is. Az igazság valahol ott van, hogy jogos a tandíj, de nem ennyi."

politologus

"Nem ártana, ha úgy és akkor vezetné be az állam a tandíjat, amikor szélesebb ösztöndíjrendszert és civil hátteret is teremtenek hozzá. Alapítványokat hozhatnának létre magánszemélyek, cégek, pártok, szakszervezetek egyesületek stb. arra, hogy a diákok támogatásába beszálljanak."

takácsbálint

"a jelenlegi rendszer biztosan rossz. amit a szocik akartak az ennél jobb volt. ők ugye azt mondták, hogy mindenki fizessen tandíjat. általános tandíj kötelezettség kell, mert másképp a diákoknak nincs joguk a szolgáltatás minőségét firtatni. mert nincs általános ellenszolgáltatás.

és az általános tandíj kötelezettséget diákhitellel és ösztöndíjakkal próbálták ellensúlyozni. illetve kiegészíteni valamilyen szociális rendszerrel. amit ők csak a rászorultaknak adnának. de valójában ez a hiba a rendszerben. mert sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek kellene adni.

gyakorlatilag segélyezni kellene az egyetemistát. ugyanúgy, mint az átképzésre jelentkező munkanélkülit. de közben meg nyilván pénzt kellene kérni azért, hogy nem szakmunkásnak képzik ki. hanem közép, és felsővezetőnek.

aztán persze lehet, hogy ebből nem kell olyan sokat képezni. de a megoldás az, hogy van
-- humán alapellátás (ami jár mindenkinek)
-- tanulmányi ösztöndíj (a jól teljesítőknek)
-- diákhitel (ez megint csak jár mindenkinek)
-- pályázati lehetőségek (ez megint a kiemelten teljesítőknek)
de mellette biztosan általános tandíj-kötelezettség kell. lehetne akár azt is mondani, hogy a képzés költségének felét a hallgatóknak direktben ki kell fizetni. jelzem a másik felét is ki kell valakinek. mert ugye nincs "ingyenebéd"."

"Komcsi" besúgók hátán ma

A Fidesz ismét leszavazta az ügynökmúlt feltárását. Pedig a kérdést ismét megpendítő Schiffer András még azt a magas labdát is feladta, miszerint "úgyis olyan formában lesz elfogadva az üggyel kapcsolatos jogszabály, ahogy Önöknek tetszik" (nem pontos idézet).

Külön érdekesség, hogy a jelenlévő összes ellenzéki képviselő igennel szavazott Schiffer javaslatára, a Fideszt és a KDNP-t pedig sem most, sem a korábbi szavazásnál nem jellemezte a jól megszokott frakciófegyelem. Az MSZP képviselői, akiknek párttársaikkal korábban lett volna alkalmuk hasonló jogszabályok megalkotására, pedig feltűnően nagy arányban maradtak távol mindkét szavazásnál. Orbán Viktor az első alkalommal nemmel szavazott, a második alkalommal nem volt jelen.

Nehéz lenne megmagyarázni, hogy ma milyen nemzetbiztonsági jelentőséggel bírnak a legalább 22 évvel ezelőtti feljegyzéseknek, amelyek más politikai felállásban születtek. Egy dolog nyilvánvaló: az államszocializmus ügynökaktáinak tartalma egyeseknek ma is nagy érték, az aktuális államhatalomnak is előnyt jelent, pedig már többen hozzá is férhettek, megsemmisülhetett jónéhány érintett aktája. Nem tudok mást feltételezni, mint hogy ez ma (!) gazdasági és hatalmi tőke.

Három kérdés Hoffmann Rózsáról

A gyakran igen szórakoztató véleményeket megfogalmazó (és önmaga helyi értékével egyedülálló módon tisztában lévő) Ceglédi Zoltán egy olyan írással jelentkezett, amely hétköznapi szinten is jól érthető módon jelzi az aggályait az oktatáspolitikai fordulattal kapcsolatban. Aki kicsit is szimpatizál az új, teljesen szabványosított tömegoktatással (amely eddig számomra ugyanolyannak tűnik, mint az államszocialista időké), az gondolkodjon el azon:

• Hoffmann Rózsáról el tudja képzelni, hogy szereti a diákjait?
• Hoffmann Rózsáról el tudja képzelni, hogy meg akarja ismerni a  diákjait, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőlük?
• Hoffmann Rózsa tiszteli a tanárokat? Kifejezi ezt számukra vagy az átállást okozó extramunkáért sem ad még egy apró gesztust sem, miközben tudatosan egy éven át hazudik a béremelés lehetőségéről?

Mindezeket a kérdéseket fel lehet tenni Orbán Viktorral kapcsolatban is, hiszen tudjuk, hogy az ő laikus elképzelései vannak a hoffmanni reform mögött. Rá mernék bízni a szülők a gyermeküket fél napra, jót tenne az a gyermeknek?

A pedagógia sajátossága, hogy a legjobban megírt tanterv és tananyag sem gördíthetőek végig tervszerűen úgy, mint a futószalag és a robotkarok világában a feldolgozásra váró anyagokat, eszközöket. Csak gondoljon bele mindenki, hányféle emberrel van dolgunk nap mint nap, és hogy legtöbben igyekszünk legalább egy picit alkalmazkodni a stílusához, képességeihez, ritmusához vagy más jellemzőihez; ha máshogy nem, hát azzal, hogy igyekszünk elkerülni. Bosszankodhatunk rajta, de nekünk nem is az a feladatunk, hogy kihozzuk belőle a legjobbat: a tanári szakma azonban valami ilyesmiről szól, nemde?

A mai oktatáspolitika újra egy pesti irodából akar merev határokat húzni. Azért ajánlom a fenti cikket, mert tényleg felmerül a kérdés: azon kívül, hogy a gyermek egy megrendszabályozandó izgága kis állat, mit látnak még belőle a kormánypárti döntéshozók?

Matolcsy többször beszélt, írt a kreativitás jelentőségéről a korszerű gazdaságban. Erre az iskolákban a gyermeknek teljes kuss lehet a sorsa, csak teszteljük, mint valami tenyészállatot, aztán meg csodálkozunk, hogy utálni kezdi az egészet, elveszíti az érdeklődését minden tartalom, élmény, üzenet, aktivitás iránt, amit a tanárok kínálnak fel neki. A tanulógépekként kezelt diákok legújabb nemzedéke sem fogja megtanulni, hogyan fejezze ki magát, hogyan kommunikáljon gyümölcsöző módon, hogyan mutassa meg azt a tudást és képességet, ami benne rejlik. Marad neki az a lehetőség, hogy ha tehetséges és eltávozik a germán kultúrába, akkor esetleg megtáltosodik, mert ott legalább néhányan a lehetőségeket és nem csak a hibákat keresik benne.

Az egyénnel szemben teljesen merev rendszerek folyamatosan lemorzsolódást okoznak, de szinte SOHA EGYETLEN EMBERNEK SEM ADNAK "VIGASZÁGAT", amelyen mégiscsak megérezheti, hogy értékes és tehetséges valamiben. 

És akkor most gondolkodjunk el azon, hogy pszichésen mennyire tekinthetőek épnek az úgynevezett magyar elit (politikai, gazdasági, szellemi) tagjai.

A Fidesz ellen felesleges kampányolni

... megteszik maguk.
A meteorológiai szolgáltatások államosítása ellenére a tavaszra még várni kell. A tél "komplex társadalmi probléma", ezért Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője személyében télügyi biztost nevezett ki a kormány. 

"Giró-Szász András elmondta, az altábornagy állandó kapcsolatban lesz minden érintett hatósággal, minisztériummal."

Mit lehetne kérdezni a sajtótájékoztatón?

- Mit várunk a téltől, altábornagy úr?
- Tiszteletet, bizalmat!

A Golyó hangja rovat 1: Szegénység, összefogás, Kunigunda utca

Nap mint nap egzisztenciákat tör ketté ez a kormányzás. Ezek az egzisztenciák olyanok, mint a Kossuth téri fák: egyenként gyorsan kidönthetőek, de csak évtizedek alatt nőnek a helyükbe újak. Ennyi időm nekem nincs. Az LMP szavazói sem kiábrándulnak mostanság, hanem kivándorolnak.

Az utóbbi hetekben három ismerős döntött a külföldre költözésről. Munkahelyet is szereztek Dél-Afrikában, Ausztriában, Hollandiában. Egyikük 51 éves, erős cukorbeteg! Másikuk asztalos, a harmadik nemzetközi szakmai versenyt nyert; több országban az országos sajtó emlékezett meg róla, idehaza még a saját cége sem!

Varga Mihálynak meg üzenem, mi otthonra nemhogy új mosógépet nem tudunk venni, de még a rossz csapot sem tudjuk kicserélni! A munkahelyemre itthonról kényszerülök munkaeszközt vinni, mert annyira pénztelenné lett a munkáltatóm.

A megélhetését féltő emberek ritkán zajonganak. A kiszolgáltatottság viszont csak fokozódni fog minden nappal. Ha most félünk, akkor még legalább 20 évig kell félnünk. Ameddig azonban cselekvésképtelennek tűnik az ellenzék, addig nehéz az egyénnek megmozdulnia.

Egy éve várjuk, hogy legyen valamiféle összefogás, ami megnyugtató, ami biztató. Az összefogásról beszél minden politikus úton-útfélen. Most meg Bajnaiékat vádolják azzal, hogy kész tények elé állítják az LMP-t. Mi van? Mi történt az Ellenzéki Kerekasztallal? Mi van a Harmadik Pólussal? Mit tettek a felek közösen? Ha nincs az Együtt 2014, akkor még annyi együttműködési szándék sem látszik, amennyi így.

Hallják az LMP képviselői, amit és ahogy a fideszes képviselők mondanak? Ha igen, akkor nekik nálam jobban kellene tudniuk, hogy nem lesz itt több választási lehetőség. Úgy-ahogy, de a következő választás részlegesen még az, de utána ennyi sem lesz.

Jelenleg az ellenzék a Parlamentben hereverézik. Már rég nem a Fidesz aktuális terveinek a véleményezése a feladata! Azokat úgyis megszavazzák. Viszont naponta fel lehet jelenteni az állami szerveket, hiszen naponta sértik meg a saját jogszabályaikat.

A parlamenti fanyalgás és a hasztalan tüntetések helyett a pártoknak ideje lenne arra agitálni a népeket, hogy regisztráljanak az ügyfélkapura. Ezen bukni nem fog senki, de a regisztrálást lényegesen megkönnyítheti majd. Amúgyis félni lehet attól, hogy a finisben a bürokrácia lassúsága miatt kicsúszhatnak az időből. Eleve el kell magyarázni magát a tényt, hogy ez egyáltalán micsoda! Az ATV rögtönzött kérdezősködéséből is látszott, hogy mennyire nincsenek erről képben hazánk fiai. Igaz, megváltoztathatják az egészet, de az ügyfélkapus regisztráció akkor sem árt senkinek.

Azt is el lehetne kezdeni szervezni, hogy csóringerék másfél év múlva milyen gép elé tudnak leülni regisztrálni. Mert azt értelmes ember nem gondolhatja, hogy jegyzői irodákban tömegével fognak sorbaállni a népek! Tudjuk, hogy az átlagembert kiveri a víz minden hivatalos megjelenéstől.

Ebben például kurvára tudnának segíteni. Helyben. Ingyér. Én szívesen felajánlom majd a gépem és az internetem a szomszédaimnak. Csak regisztráljanak időben, ugye. Ezt el kell mondani, meg kell szervezni. Egyenként.

A napokban amúgy miért nem harangoznak az ellenzékiek az MTVA környékén történtek miatt? Nagy Navarroék tényleg az egzisztenciájukat tették fel erre. A rendőrség nem teszi a dolgát, a közmédiumok pedig naponta folytatják a hírhamisítást. Miért nincsenek benne szolidaritásból minden nem vakon kormánypárti médiumban, hogy „és még mindig...”? Miért nem említi meg minden ellenzéki megszólaló egy-két mondatban, ha a Kossuth Rádióban, az M1-M2-n, Duna Tv-ben szót kapnak? Mindegy miért kérdezik, el kell mondaniuk!

LMP: a Nagy Döntés mint kommunikációs katasztrófa

Napról-napra zavarosabbak lettek számomra az LMP-nek az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos döntései. Én is véleményeztem több helyen, de be kell látnom, hogy egyre inkább csak tudni vélem, hogy mi is volt a Döntés.

Vágó Gábor tette fel eddig a koronát a zűrzavarra egy ATV-ben adott interjúban. Miközben – szerintem nagyon helyesen – hangsúlyozta, hogy akár így, akár úgy, de dönteni kellett, olyan elképesztő ellentmondásokba keveredett önmagával és a vele azonosan szavazókkal, hogy csakis arról győzött meg, hogy valójában nem született Döntés.

Fontos volt viszont, hogy megemlítette a lehetmas.hu-n megjelent hivatalos, írott állásfoglalást. Ez az, ami engem most írásra ösztönzött, ugyanis ha ez a „Nem” válasz, akkor ez azt jelenti számomra, hogy két „Igen” között választott az LMP, az egyik, a „tagként az alábbi feltételekkel”, a másik a „kívülről az alábbi álláspontok előzetes átbeszélésével”. A Döntés mégis úgy lett kommunikálva, mint Igen/Nem, az LMP játékrontóként tűnt fel, és Schifferék nem igyekeztek elkerülni a konfliktusos jelleget. Pedig világos lehetett számukra, hogy az ellenzékinek tekinthető média és a kormányváltást sürgető majdani szavazók szemében ezzel a hozzáállással ők lesznek a játékrontók.

Én az alábbi módon fogalmaznám meg interjúhelyzetben vagy sajtóközleményként a Döntést:

• Az LMP nyitott az Együtt 2014 Mozgalommal való együttműködésre, de nem tagként kíván részt venni a közös célok elérésében. Az összefogás pontos formájának és tartalmának kidolgozása előtt az alábbi kérdésekben szeretnék megbeszélni álláspontunkat az Együtt 2014 tagszervezeteinek képviselőivel: ...

Ha megkérdezik, miért kérik az állásfoglalást, akkor az könnyen megválaszolható: az Együtt 2014 Mozgalom frissen alakult szervezetekből áll, megfogalmazott céljaik bár tiszteletre méltóak, de jobban meg kell ismernünk a véleményüket több kérdésben, hogy lássuk, miben tudunk érdemben együttműködni. Ilyesmit mintha meg is fogalmazott volna mind Vágó, mind pedig Schiffer. 

Egy másik sajtóközlemény viszont már címében a nemleges Döntést hangsúlyozta. Igaz, ez az MTI szerkesztette verzió, de a sajtótájékoztató videójában is elhangoznak ezek a kijelentések:

„Az MTI értesülései szerint ennek részeként azt is megszavazták, hogy semmilyen parlamenti párttal nem alakítanak ki választási együttműködést. A résztvevők döntése alapján az LMP ehelyett az úgynevezett Új pólus kialakítására törekszik majd, amelyben csak parlamenten kívüli erőkkel keresi a kapcsolatot.”

Ez az a kontextus, ami miatt nem pusztán játékrontónak, de egyben önsorsrontónak tekinthető az LMP. Az ellenzéki szavazók többsége valamiféle pozitív hozzáállásról akart volna hallani: nem okozott volna nekik ebben törést, ha tagként vagy „csak” külső partnerként jelenik meg ebben az LMP. Az, hogy a Döntés megfogalmazása konfliktusos formát öltött, súlyos hiba, hiszen ebben a párt közel sem volt egységes, magyarul ez pontosan egy hibás „identitásképző” döntés. A Döntés nagyszámú „belső ellenzéke” az LMP-t nem mutatja, nem mutathatja igazán önálló pólusnak, viszont kiélezi, kiteregeti a belső konfliktusokat.

A legsúlyosabb következménnyel az járhat, – mert bizony nem lehet kizárni – hogy az LMP-ben fordulnak az erőviszonyok, illetve maga az „Új Pólus” frontemberei ülnek le akár csak egy „kis” választási együttműködés erejéig tárgyalni a többi ellenzéki szereplővel. A konfliktusos, egyértelmű „Nem”-nek tűnő Döntés mostani megtapsolói fordíthatnak az utolsó pillanatban hátat ennek a formációnak.

Az identitásképző Döntés kapcsán még további hibákat követtek el a nyilatkozók. Vágó Gábor a politikai középre pozícionálta az LMP helyét, azaz jobbra a „balközép” Együtt2014-től. Csakhogy vasárnap Schiffer András visszautasította a „jobboldali” irányváltás vagy a jobbra tolódás lehetőségét, és határozottan balközépként definiálta az LMP-t és önmagát. Róna Péter ugyanakkor, ugyanott „igazi európai zöld pártként” határozta meg a pártot, ami kevéssé probléma, de nem is segít a tisztázásban. Számomra nem meglepetés, hogy a bal-jobb felosztás értelmezésében zűrzavar van, de pont akkor lebaloldalazni önmagát és a saját pártját a frontembernek, amikor a Fideszben csalódottak jobb megszólíthatóságában bíznak Bajnaiék közeledésének lerázásával – hááát, nehéz szépen megfogalmazni – nem bölcs döntés. Arról, hogy valójában persze az LMP (ahogy Bajnaiék is) az eleve kevéssé elkötelezettek, a jó ideje bizonytalanok megszólíthatóságában bíznak, még külön bejegyzéssel fogok jelentkezni. Ebből a szempontból is kidolgozatlan az LMP kommunikációja, nem értelmezhető üzeneteket küldenek a szavazóknak, hanem számukra idegen, alapvetően elutasított kontextusban értelmezhető jelszavakat illetve kritikus, árnyalt, de kis mozgósítóerejű véleményeket.

Habár most e konkrét kommunikációs megoldás érthetetlen bénázását kritizálom, elképzelhető, hogy az LMP régóta fennálló belső törésvonalai intézményesültek a Döntés körüli nyilatkozatokkal és lépésekkel. A frontvonalon felsorakozó felek névsora nem okozott meglepetést. Elvileg szépen elférne a két szárny egy pártban, viszont sem a tagság, sem a szavazótábor nem bővült, a növekedés hiánya, a tehetetlenség érzése, a nyomasztó kormányzási módszerek miatt a végletekig éleződhet a helyzet. 

Még valami: a párt most kisebbségbe került része persze a gyors kommunikációs üzeneteikkel, platformalakításukkal, az Együtt 2014 Mozgalomba való belépési szándékával, az ezt támogató érzékelhető sajtónyomás mellett nem hozta könnyű helyzetbe a többieket. Az ő leszerelésükre azonban szintén jobb lett volna a sértett arc helyett az a megnyugtatás, hogy hiszen ezzel mindenki jól járhat: Bajnaiék szabadabban mozgósíthatnak így (szakértelem imidzse plusz friss arcok), hogy bízhatnak abban, hogy az LMP markánsabb identitással az MSZP irányában dacosabb választókat megtarthatja, akár vonzhatja is, ezzel maximalizálva az ellenzéki szavazatokat. Ez az érv tartalmilag megfogalmazásra került Vágó Gábor által, az viszont a jelek szerint zárt ajtók mellett sem tudták felmutatni, hogy mégis milyen kommunikációs stratégiával érhető ez el?

A lényeg a pozitív módon megfogalmazott üzenet lett volna. Ugyanazt mondhatták volna másként (főleg nem sértett arckifejezéssel!), mindenki megnyugszik, a tárgyalások pedig ezernyi alkalmat jelentettek volna saját identitásuk eredményes kommunikációjára. Az látható, hogy ezzel a kérdéssel szívesen foglalkozik minden médium, miért kell megpróbálni otthagyni ezt a felkínált kommunikációs teret?

Államosítás-hullám: az államcsőd elfedése és az újraprivatizáció eszköze

A kormány a Vöröskereszt adományait is saját maga céljaira fordítaná, elvégre őket szavazták meg az adakozó emberek, nem mindenféle bugris civileket. Egy ilyen szép nagy pénzgyűjtő-elosztó intézmény persze más módokon is vonzhatja a politikusainkat, de legalább önmaguk vagy pártjuk befolyásának, anyagi erejének növelését eddig nem keverték össze az államosítással - gondoltak az ellenzéki időkre is. Orbán Viktor nem remeg meg attól, hogy esetleg ellenzékbe kerülhet: előre meghozta a döntéseket és bebetonozta a végrehajtás és döntéshozás minden parlamenten kívüli szereplőjét. [Nem csak] "Gazdasági téren megkötöm a következő 10 kormány kezét" - ígérte és tényleg! A fideszes középkáderek persze joggal aggódnak a helyükért, de ez Orbánnak csak jó: hadd fussanak versenyt a talpnyalásban. 

Államosítás: versenyfutás a hitelért?

Miért kell mobilizálni az éppen hozzáférhető pénzt közvetlenül az államgépezet finanszírozására ? Ez már a részleges államcsőd jele lenne, akárcsak a törlesztések elodázása, akárcsak az intézményi átszervezések az oktatásban, egészségügyben, tűzoltóságnál, szociális szférában? A folyószámlahitel-szerűen megújítható források hasznos formájaként működött a megszüntetett kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer. A kmanyupok ráadásul lényegesen nagyobbak voltak mint a most összeguberált források, az állampapírok kötelező vásárlásán keresztül kedvezően befolyásolták a megszerezhető hitelek kamatait. A kmanyupok vagyonát elköltötték teljes egészében, ebből született az összes eddigi eredménye a kormánynak, mégpedig az államadósság csökkentése. Hitelre azonban továbbra is szükség van és lesz, a  forintárfolyam téli megrogyása óta a külföldi befektetőktől való függést igyekszik elkerülni Orbán: minden erővel állampapír-vásárlókat fabrikálnak mindenkiből. Legyen az magánszemély vagy közhasznú szervezet, köztisztviselő vagy jómódú kínai. 

Ha bespájzoltak állampapírból, akkor nem tűnik olyan veszélyesnek, ha megrogy a forint árfolyama. A kormány még nyerhet is az adósságainak részbeni elinflálásával, csak az állampolgárok szívnak, de ők nagyon. A Magyar Nemzeti Bank a külső tagok szavazatai révén már világos jelet adtak arra, hogy inflációt szeretnének gerjeszteni - az jó az exportnak (feltéve persze ha kiszámítható, kontrollálható). Mindezt ott teszik, ahol kevesebb mint 1 éve pár nap alatt meg tudott csúszni a nemzeti valuta. Szinte felhívjuk keringőre azokat a csúnya spekulánsokat. A kormány kitáncolja magát a jéggel fedett tóra, ott járja a csárdást. Nem a saját vagyonukkal szórakoznak, az offshore számlákat nem érinti az ügy, a shortolással még keresni is lehet. 

Államosítás mint Újraprivatizáció

Az is lehetséges, hogy csak végtelen mohóság motiválta ezt az újabb abszurd lépést a Magyar Vöröskereszt terhére, netán ellenzéki politikai erők támogatására mérnek csapást. Ugyanakkor lassan az az érzésem, hogy egészen egyszerűen visszamegy az időbe a Fidesz: mindent államosít, hogy újra lejátszhassa a privatizációt, csak mások számára átpasszolt vagyontárgyakkal. Felkészül: budapesti taxizás, közműcégek. A folyamat szépsége abban rejlik, hogy a saját klientúrájukon kívül csak és kizárólag a nagy multinacionális cégeknek tesznek jót, akiket külön szerződésekben kénytelenek megbékéltetni és maradásra bírni.

Kormány Viktor: Minek nevezzelek?

Végezetül: nem véletlen, hogy össze vagyunk zavarodva az Orbán-rezsim politikájának felcímkézésével. Pogátsa Zoltán közgazdász szerint a Fidesz elérkezett oda, ahova tartott és igazi jobboldali párt lett. Ha jól értelmezem, azt mondja, hogy a saját (nagy)tőkéseit védő "patrióta" kormányzásról beszélhetünk, amely megtöri a munkavállalók jogait, bátran nyúl egyedi szerződésekhez, minden létező lehetőséget mérlegel az itthon előállított jövedelmek itthon tartásáért. A kormány lépései valóban hasonlítanak a nyugat-európai eredeti tőkefelhalmozás fejleményeihez, amelyekben az állam bizony igen aktív szerepet játszott szabályalkotóként és befektetőként egyaránt. 

Tamás Gáspár Miklós egyenesen minden hazai mozgalmat kapitalista-pártinak állít be, mások szerint minden parlamenti pártunk baloldali. A "balliberálisnak" mondott véleményformálók jobbára a nemzeti retorika mellett az államosítások okán a szocialista vonásokat fedezik fel a kormánynál. Ráadásul elvi síkon furcsa reálpolitikai döntés, hogy a jobban kereső bérből és fizetésből élők mellett a nyugdíjasokat tekinti érinthetetlennek a kormány. Zavarbaejtő az is, hogy az új üzleti környezet a hazai kis- és középvállalkozásokat egyre nehezebb helyzetbe hozza, sőt: az Orbánékkal szimpatizálónak tartott Demján Sándor idehaza veszteséget termel és csak külföldön indít új beruházásokat. A Fidesz politikusainak reflexei, stílusa inkább az állampárti múltra emlékeztetnek, mint azokra a "konzervatív nyugati" politikusokra, akik ma már szóban például a gazdaság belső törvényszerűségeire hivatkoznak.

Az elnevezést illető vitákba most nem kívánok beszállni. A kormány lépéseinek felfűzése bármilyen eszmére végeredményben felesleges. A gyors változtatásokat képtelen feldolgozni a közigazgatás vagy bármelyik felkavart szakma. A szakmai ellenállás ugyan meggyengült, hiszen a szakmák sok-sok vezető szereplője alkudott meg már korábban az elfogadhatatlannal. Egyes szervezeteket most még le is fejezett a kormányt, de a lojalitás nem jelent automatikusan eredményes támogatást. Ellenállók vagy hűségesek, egyre megy: az érintettek és a közigazgatás képtelen végrehajtani gyorsan és hatékonyan a változtatásokat. 

Egy önmagába roskadó rendszert látunk, mert  a Fidesz káderpolitikájában mindent a "hűségre", a fides-re alapozott. 

Jobboldal, baloldal és a szakértelem imázsa

A Medián friss közvéleménykutatásának az Együtt 2014 Mozgalom lendületes bemutatkozásán túl akad néhány további érdekessége. A mostani véleményem elhamarkodott, abból indul ki, hogy a további közvélemény-kutatások hasonló tendenciákat mérnek. Jó lenne belelátni az adatbázisokba és a pártoknak készített anyagokba, de most ezzel a rövid jelentéssel kell beérnünk.

Bal-Jobb: mihez képest?

A jobb- és baloldal felosztása régóta olyan címke, amely gumiszerűen tud ide-oda mozogni. A mögöttük elvileg meghúzódó ideológiai különbségek (különösen a szélsőségesnek nem tekintett szociáldemokrata, liberális, konzervatív eszmekör) maguk is feloldódni látszanak a szavazószám maximalizálásához kifejlesztett „kifinomult” befolyásolási technikák korában. Mit látunk most az egyik ábrán? A Fidesz párthívei jobboldalibbnak érzik magukat, mint a Jobbik támogatói, az MSZP és a DK pedig hajszálpontosan ugyanúgy baloldalibbnak érzik magukat, mint az Együtt 2014 friss támogatói, illetve mint az LMP szimpatizánsai. Ha jól értelmezem a rövid tájékoztatót, akkor a megkérdezettek egyszerűen pontozták önmaguk jobb- vagy baloldaliságát, tehát magukban kellett valami viszonyítási pontot találniuk, nem volt ott összehasonlítási alapnak a többi párt. Érdekes helyzet, hogy a két nagy párt, amelynek az egyre kevésbé arányos választási rendszer kedvez, saját szimpatizánsaik szerint a „két szélsőség” a politikai palettán. Legalábbis ők hangsúlyozzák leginkább a másik oldaltól való távolságtartásukat.

Felvetésem: bal és jobb besorolása ma az állampolgárok többségénél sokszor a Patásorbántól illetve a komcsiktól való távolságot jelzik, nincsen ideológiai tartalma. Az MSZP mostani gazdaságpolitikája minimálisan tekinthető szociáldemokratának, azaz baloldalinak, kormánypozícióban sem volt markáns ez az arca. A fideszesek pedig, miért nem érzik magukat a "nemzet közepének, gerincének", mikor az előző választásokon a szavazók 53%-t tették ki, és Orbán vizionált is akkoriban valamiféle hosszútávra átrendeződött politikai térképet? Sőt: a Fidesz politikusai a Jobbikot önmaguk „túlzó” rokonságának állította be jó darabig (Orbán a napokban is utalt az irányultság hasonlóságára), miközben a „másik szélsőségként” nevezte meg az MSZP-t több parlamenti vitában.

Szakértelem vs. vágyvezérelt/hiperaktív/zajos kormányzás

A másik lehetséges konklúzió az Együtt 2014 Mozgalom vonzerejével kapcsolatban: az "Orbán-párt" ellenében a szakértelem imidzse/imázsa ma is jelentős tényező, a morális, elvi, ideológiai vitapontokhoz hasonlóan tekintélyes számú szavazót érint meg. Ha ráadásként az állampolgárok jelentős részét kevéssé érik el az ellenzék üzenetei, egy darab ismert személy is önmagában garancia lehet valami vágyott fordulat hitelességéhez.

A politikai elemzők felvetették pár napja, hogy Bokros Lajos is egészen népszerű (elfogadott?) volt, ez mégsem konvertálódott komoly szavazattömeggé az MDF oldalán. Ez valahol nem csoda: az 1994-1998 közötti MSZP-SZDSZ kormányzás csomagjai nagyot durrantak, Bokros pedig a feltűnő bajuszán kívül érzéketlenségéről tanúbizonyságot tevő kijelentésekkel borzolta a kedélyeket, miközben Bajnai Gordon szinte bocsánatot kért minden beavatkozásért. Maga a Fidesz is lecsendesítette  a korábbi hangos ellenállását a korábbi Gyurcsány-Orbán celebrity death match fegyvercsörtetése után. 

A zajos kormányzás ellenében a jelek szerint egy mérhető szavazóréteg „konzervatív”, ezért hathat egy korábban megalapozódott „csendes szakértő” imázs ma talán minden eddiginél hatásosabb Orbán Viktor forradalmi kormányzásánál. Miután az MSZP a szakértelem látszatát (amellyel 10-18 éve még kampányoltak) 2002-2010 között elveszítette, Bajnai személye újra lehetőséget ad hasonló kommunikációs csapásirány kialakítására a "baloldalon", azaz - mint láttuk - Orbánnal szemben.

Figyelem, közelebb lehet a választás, mint gondoljátok! - Tanácsok az ellenzéki politikusoknak

Miután első nekibuzdulásra szép lassan felfogjuk, hogy Bajnai akarva-akaratlan rehabilitálni fog megfáradt vagy éppen súlyosan megbélyegzett politikusokat (különösen akkor, ha a friss arcokra építő politikai pártunk nem él a történelmi lehetőségével), bele kell nyugodnunk, hogy "velük is vagy sehogysem". A kormányváltást akaró politikusokat azonban arra figyelmeztetném: ha már kialakult ez a helyzet, inkább szálljanak fel a vonatra minél előbb, mert nem biztos, hogy sok idő van a "döntő ütközetig" és nem biztos, hogy az okozott sebeken a választók (nem a politikusok, a szimpatizánsaik!) gyorsan túl tudnak majd lépni.

Élhet-e, érdemes-e élnie Orbán Viktornak az előrehozott választások eszközével? Szerintem teljesen reális eshetőség. Akadnak ellenérvek, de erre az eshetőségre készülve kellene hozzáállni a feladathoz. 

1. Orbán Viktor dönthet az ügyben, ő pedig szeret élni minden eszközzel, ami hozzáférhető. A kezét nem kötik politikai alkuk, az ellenzékével szemben jókora propagandagépezet áll rendelkezésére gyors irányváltások "megmagyarázásához". 

2. Előrehozott választás meglepheti azt az ellenzéket, amely 2014-re akarja összecsiszolnia programját. Így is feszült a hangulat közöttük. De mondjuk Orbán tudhatja azt, hogy ilyen nyomás alatt hirtelen kompromisszumkésszé válik minden picit is értelmes politikus. Ezért nem is ez lehet a fő indíték egy ilyen választáshoz, hanem valami más, mégpedig 

3. a totális pénzügyi összeomlás beelőzése. Az IMF-fel egyhamar nem lesz megegyezés, tegnaptól láthatja az egész világ. EU szilárdan fogni akarja Orbán mogyoróit a kötelezettségi eljárásokon keresztül. A tőzsdei eredmények a nagyvilágban ismét aggasztóak, németek hordják haza az aranytartalékot, készülnek a dominóhatásra. Letolt gatyával állunk, tartalékainkat feléltük, a buta ügyeink még fel is hívják a figyelmet az ország kiszolgáltatottságára. A következő hónapokban bármikor villámgyorsan elértéktelenedhet a forint. Ekkor mit tehet Viktor? 

1. Ez a függetlenségünket tiszteletben nem tartó izék miatt van így - mondja, és tetőpontjára izzítja a hangulatot a táborában. 

2. "Korrekt államférfiként" megerősítő szavazást kér a politikájához, merthogy a magyarok és nem a bankárok dönthetnek fölötte. Szép gesztus, nemde?

3. Előtte-utána a magyar nemzet nélkülözőinek érdekében persze mégiscsak változtat legalább az adópolitikán, mert azért csak szükség lesz az EU-s pénzekre, az államcsőd az nem vicces. 

4. A választás során történő "legitimációra" hivatkozva tovább faragja a politikai berendezkedést, mert ez is parádés alkalom erre. :) 

Ezt Orbán simán levezényelheti, csak és kizárólag saját pártja akadályozhatná meg. Ott is valójában csak a pénzügyi háttéremberek, nem a frakció indíthatná be a belső lavinát. A csúcsokon azonban nagyon lojális emberek vannak még ezen a vonalon is.

A fő ellenérv: az uniós pénzek kiosztása lassan halad, és ez az üzemanyag a Fidesz politikai klientúrájának stabilitásában. Ráadásul egy előrehozott választással azt kockáztatja, hogy a következő ciklus elosztásáról nem a Fidesz dönt. A tervek kidolgozásában, a folyamatban lévő kiosztásban egyaránt zavart okozna a választás. 

További ellenérv: nagyon okosnak gondolják magukat, nem hiszik el, hogy Magyarország akár az első is lehet a tagadhatatlanul csődbe menő államok sorában.

Esetleg ellenérv, nem hiszem: mégsem gondolják kezelhetőnek a helyzetet, kitartanak, amíg lehet, MNB tartalékaira, átláthatatlanságra és statisztika-hamisításokra támaszkodva kihúzzák 2014-ig, hogy aztán hadd szakadjon rá a csőd az utódokra, majd győzedelmes visszalovaglás a csúcsra kicsit később. A bebetonozott főtisztviselők (igazságszolgáltatás, médiaellenőrzés, költségvetési vétó)  ehhez kiváló alapot adnak.

Ijesztő helyzetben van-e az ellenzék egy előrehozott választás alkalmával, mint ahogyan sokan gondolják? A közvéleménykutatások meggyőződésem szerint ma torzak - torzabbak, mint 2002-ben, amikor előrejelzéseik messze a hibahatáron túl tévedtek. A magyar állampolgárok 10-15%-a rejtőzködő szavazó. Egészen meglepő, hogy többektől tapasztalom, hogy a Fidesz szót még csak ki sem merik mondani hangosan (bár mások pedig már fennhangon szidják Orbánékat a buszokon is). Másrészt (talán ugyanők, talán mások) a jelek szerint amolyan büntetőexpedícióként tekintenek a szavazófülkékbe lépést. Márpedig egész szakmákat és társadalmi rétegeket bélyegeztek meg durva szavakkal a kormány politikusai. Ezeknek választási kampány során komoly mozgósítóerejük volt eddig. 

A mindennapi tapasztalatok a lehető legborzasztóbbak. A szegény néprétegek szinte egésze e tapasztalatok és a kormányzati gőg kettőse miatt bizony várja az alkalmat. Láthatjuk azt is az adatokból, hogy a Fidesz ott vesztette el a legtöbb támogatóját, ahol mutatóban sem látnak ellenzéki politikust: a falvakban.

Összefoglalva: szerintem egy koszos szavazattal sincs ma több a Fidesznek, mint amit most mérnek a kutatók, ellenben a választási részvétel nem lesz ilyen röhejesen alacsony - regisztráció ide vagy oda. 

Csak gondoljunk bele: több, mint 900 ezer ember nézte a nem éppen minden háztartásban fogható ATV-t a Milla tüntetésének időpontjában! Pedig nem volt egy hollywoodi csúcsprodukció, azt be kell látnunk.

Az előrehozott választás kimondottan azon politikai erők fegyvere, amely kisebbségben lévő, de elkötelezett szavazótáborra építhet. Egy gondosan előkészített kampányidőszak a bizonytalanok aktivizálódását és ellenzékiségét növeli. A jelenlegi választási szabályok már testreszabottak a Fidesznek,  megkezdődött az Országos Választási Bizottság átalakítása is. A közvéleménykutatási adatok arra biztathatják Orbán Viktort, hogy egy huszárvágással oldja meg a kommunikációs és gazdaságpolitikai problémáit, és nem csak a 2/3 "vívmányait" óvná így meg, hanem a hatalmát is megszilárdítja. Erre reális lehetőségként illik felkészülni az ellenzéki oldalon.

A meghirdetett korszakváltásról

Előző írásomban azt taglaltam, hogy az új formáció Gyurcsány Ferenc politikai szándékainak megvalósulását jelentik, még ha ő ebben nem is a "nagy bábjátékos", de a változás kiválóan jött számára. Szóval ez nem konspirációs teória, csak egyszerűen főleg az LMP, részben pedig az MSZP jobb pozícióból indulva nem tudott jó ritmusban lendületbe hozni a kormányellenes mozgolódásokat - miközben Gyurcsány valóban kereste a marginalizált helyzetéből a kitörési pontokat.
Van másik olvasata is a fejleményeknek: elemzők és szubjektívebb módon Ratius is azt fogalmazta meg, hogy Gyurcsány és Kuncze (valamint kevésbé ismert arcok) azonnali bejelentkezése komoly politikai ballasztot jelentenek, valamint a "korszakváltás" reménytelenségét jelzik előre.
A "nagy fordulatot" illetően én sem vagyok optimista, a régi szereplőkkel régi "kapuőrök" jutnak be a legkülönbözőbb helyekre. Reálisan szemlélve azonban nehéz megmondani, honnan akasztunk le elegendő aktív, rátermett embert, illetve Orbánék megbuktatása szerintem már most is kései. Lett volna lehetősége az LMP-nek választói támogatottságában "megemberesednie", az új mozgolódások egy részét begyűjtenie, nekik nem sikerült. Most megpróbálhatja néhány ponton - kívülről vagy belülről - kontrollálni a folyamatokat, de még az eddiginél is nehezebb időszak jön számukra, ha nem vesznek gyorsan egyértelmű irányt. Eleve: hogyan gondolhatjuk komolyan, hogy a semmiből nagy erővel kilép a porondra egy nagy, szakértő, tapasztalt(!), valódi partnerségekre képes társaság, amely majd egy választást megnyerve megváltja az országot? 
Mindenki 2014-ről beszél (közben simán 2013-ban egy államcsőd-kikerülő előrehozott választás is befigyelhet), miközben itt és most kell megalapítani azokat a kis társaságokat, amelyek nem veszítik szem elől a saját (!) elveiket. Olyan társaságot, amely nem rejti véka alá, hogy politikai ambíciói vannak, de aktivitásaiban egy szolgáltató civil közösséghez áll közelebb. Országos kérdésekben is van véleménye, de meghatározott földrajzi helyszínen, helyszíneken amolyan szolgáltató szervezetként is működik. Valós problémákra addig keres valós választ, míg egy-egy önkormányzat élén bizonyíthat. Szakember, ötlet van elég, de nem tud érvényesülni valójában egy sem, ezért hiszek abban, hogy minőségileg lehet újat nyújtani, ha van rá bármilyen kicsi döntéshozói lehetőség. 
Ez az út bizony nyűg, és 2014-ben nem lehetne belovagolni a parlamentbe. A parlamenti politizálás nem lehet lényegileg más, korszakváltás csak kisebb közösségek gyakorlatában születhet meg.