Önkormányzati válságkezelés külsős szakemberrel

Tanulságos, legalábbis annyiban, hogy bizony lehet jobban csinálni - mindent: 
http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/valsagmenedzserrel_hoztak_rendbe_szentendret.178112.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

A blog címéről és mottójáról - Egy elkésett bejegyzés

A blogom talán fellengzősnek tűnő címe, a "onestrawrevolution" nem kapcsolódik a magyar pártpolitikához. Egy könyv címére utal, amely egy szimpatikus életszemléletű japán farmer, Fukuoka Masanobu (angol verzióban: Masanobu Fukuoka) gondolatainak vezérmotívumait mutatja be. A forradalom szó valójában életmódbeli és mezőgazdasági irányultságú. A mostanában divatos környezetkímélő mezőgazdasági módszerek hátterében az ő természetes gazdálkodásnak nevezett gyakorlata áll. Tudomásom szerint az évelő növényeket és a különböző vegyes kultúrákat előtérbe helyező permakultúrával a leginkább rokon a filozófiája: nem véletlen, hiszen az irányzat alapítójának tekintett Bill Mollison az egyik leglelkesebb tanítványa volt. Fukuoka azonban még radikálisabb utat követett, például elvetette a szántás, a fák metszését, nem készített nagy mennyiségű komposztot, a hamut viszont csak komposztba érlelve helyezte ki a célterületre.

Ars poeticájának lényege arra az egyszerű kérdésre vezethető vissza, hogy azt vizsgáljuk, hogy mit hagyhatunk el, kerüljük el azt a csapdát, hogy a beavatkozásaink miatt szükségszerűen egyre újabb kényszerű beavatkozásokat tegyünk. Csak egy példa: a szántás és a talajművelés más formái rövidtávon úgymond megfelelő állapotba hozzák a talajt; csakhogy a természetben a föld többnyire nem tömörödik folyamatosan és nem veszít termőerejéből, hanem a szerves anyagok egyre nagyobb bőségét engedi létezni - ezért különösen fontosak a fásszárú növények, amelyek a szervetlen anyagok rendkívül hatékony átalakítói. Ezzel a felfogással Fukuoka a modern időkre általánosan jellemző beavatkozás-kényszerrel szembemegy. Ennek tudatában a modern életmódról is ejtett számos világos és érdekes mondatot.

Fukuoka (1913-2008) évtizedekig sikerrel művelte birtokát: a II. világháború után egy elhanyagolt gazdaságot örökségként vett át, és az ezredfordulón még családfőként szervezte a munkákat. Őt a gyakorlat igazolta, és tudósok . Egyelőre nincs lehetőségem bevezetni a mezőgazdasági módszereit (a módszerek nagy részének elhagyását), de alapelvei azért iránymutatással szolgálnak.

Ugyan az elmúlt időszakban túltengtek nálam a magyar politikai elit elképesztő alacsony színvonalával kapcsolatos gondolataim, de ez vélhetően változik a jövőben, mert magam is fontos döntést hoztam: szeretném bizonyítani, hogy életképes kisgazdaságok születhetnek idehaza új növényfajták és -fajok termesztésével és a háztáji állattartás újfajta integrációjával. Ha minden jó megy, hosszú út lesz ez: szerencsére nem egyedül indulok, de egyelőre a kockázatok látszanak. Egy biztos: minden érdeklődést és támogatást szívesen fogadok. 

Frissítés: Találtam egy újabb digitalizált könyvet Fukuokától, amely több praktikus leírást tartalmaz. The Natural Way of Farming

Emlékeztető: Akasszátok fel a királyokat!

A diákmegmozdulások motorját a napokban maga a kormány adja a párbeszédképtelenségével, a sértő üzeneteivel, burkolt fenyegetéseivel. Részben örömteli, hogy az oktatás(gazdaságtan)kutatók szakértő mondatai a napokban figyelmet kapnak. Szintén örömteli, hogy a korábbi kormánypárt ezúttal nem hazudtolja meg korábbi tandíjkoncepcióját, nem áldozza fel a populizmus oltárán. Én csak annyit fűznék hozzá mindehhez, hogy az eredményes oktatás finanszírozásához nem kellene sokkal, azaz nagyságrendileg nagyobb erőforrás, "csak" szándék és szakértelem. Igen, igen sok probléma van Magyarországon, amely megnehezíti az előremutató és hosszútávú cselekvéseket, de ha más nem, hát a finn példa mutatja, hogy az emberek megbecsülésével és képzésével a perifériás helyzetünket meghaladhatjuk. Nincs a tanulásnál és tanulóképességnél fontosabb kérdés sem a saját életünkben, sem egy országéban - igaz, messze nem mindent  az iskolákban tanulunk meg. A hosszú távú és átfogó elképzelések, a keretek megbeszélését viszont ne a diákoktól várjuk most, hanem tanuljunk meg egy történelmi leckét.

Szóval: egy teljhatalmú kormánypárt, amelyet ráadásul egy teljhatalmú pártelnök-miniszterelnök rángat dróton, képes-e arra, hogy megszülje a hosszútávon hasznos lépéseket, feloldja a fölösleges gátakat, egymással összefüggő, egymást ösztönző lépéseket tegyen? 

Többektől hallottam, hogy "hát a demokrácia most nem is jó nekünk, mert hát ellentmondásos döntésekhez, meg lassú végrehajtáshoz  vezet". Lássuk, mi a helyzet itt és most. Ez a kormány, éppen mert egyszemélyi vezetésű, naponta másfele rángatja az istrángot, és senkit nem hallgat meg. Szakértőket pedig pláne nem enged semmilyen ügy közelébe, mert (szó szerint) nincs ideje egyeztetni, no, meg azért, mert partnerként kellene kezelni őket. A legszebb, és ez már nem minden egyeduralom sajátossága: sértegeti mindenkori döntéseinek érintettjeit, a rokkantakat, az élettársakat, a diákokat, a munkanélkülieket. Mivel ezt teszi, már azt sem hiszem el, hogy jót akar, csak hát így jön össze, mert Orbán nélkül még egy vécépapírbeszerzést sem mernek elintézni.

Lehet itt okoskodni, igazán komoly összefüggésekben beszélni oktatásról vagy bármi másról, de előbb ki kell mondani: az Orbán-kormány alkalmatlan, Orbán személy szerint káros Magyarországra, vele nem képzelhető el kölcsönösen hasznos együttműködés. Mivel Orbánnal nem lehet beszélni, ezért olyan politikusokat kell támogatni, akiket legalább le lehet ültetni, hogy megizzadjon az elképzelései kidolgozásával és végrehajtásával. Nem messiások, mindentudók, megváltók kellenek, hanem minden pártba minél több olyan ember, akivel ha a szomszédod lenne, meg tudnád beszélni a problémádat.

Értitek már, hogy a demokrácia jelenleg nálunk nem akadálya, hanem az alapja a megalapozott döntéseknek? Pláne nekünk, akiknek kevés az erőforrásuk, ezért sokakra szükség lenne ahhoz, hogy a kátyúból kirángassuk a szekeret.

2013: puskapor-szmogriadó

A mai napon ismét szembeköpte a kormány a felsőoktatást, miközben a közoktatásban a káoszt kiteljesíti. Aki azt hiszi, hogy valamiféle csúcspontjához értünk a feszültségnek, nagyon téved. Két világos jel mutatja, hogy a "megszokott" ellenzéki és érdekképviseleti ellenállások mellett új feszültséggócok születnek: 

• a jobboldal belső mozgásai és
• a Magyar Nemzeti Bank vezetőváltása miatt.

Előbbit Ángyán József szépen meglengette tegnap a fegyelmi tárgyalása ürügyén: 

"Most azt látom, mozgásban van minden, új szervezetek is alakulhatnak akár, sok ilyen csírát látok. Meg lehetne ezekből alakítani a Tisztességes Emberek Szövetségét. Úgy látom, hogy egy ilyen alakulat iránt akár igen nagy is lehetne az érdeklődés a várakozók egyre növekvő táborában. Hiszen a tisztességes emberek vannak elsöprő többségben ebben a többre hivatott nemzetben."

Öhöm. Szóval a Fidesz nem tisztességes párt. Világos. Ha ezt mondja, akkor persze felmerül a kérdés, hogy miért mondja, hogy a sarkalatos törvény részleteinek ismeretéig nem változtat a helyzetén. Na, igen, addig van esélye megszólalnia mind a kormányközeli, mind a kormányellenes médiumokban.  Nagy érték ez, kevesen bírnak most vele.

Mozgolódásával pedig nincs egyedül: a Magyar Művészeti Akadémiából úgymond jobboldaliak váltak ki, a Műcsarnok eddigi vezetőjének távozásával elértünk a "permanens forradalom" állapotáig, amikor immár a "konzervatív" fejek hullanak.

A politikai szférán belül tudjuk, hogy Szalma Botond szárnya a KDNP függetlenítésére tört - sikertelenül, de nyilvánvalóan kapcsolódási potenciállal másokhoz.

Balavány György személyében a Magyar Nemzet egyik volt újságírója hirdetett új szellemi mozgalmat, és nyomatékosan a mostani kormánnyal szemben határozza meg önmagát, ezzel kapva többoldalú figyelmet.

A Heti Válasz és még inkább az "újkonzervatívok" eredetileg Navracsics által támogatott véleményformálói (Mandiner, Jobbklikk) közül többen már szinte csak a szocik szidalmazásában értenek  egyet a kormányzati tettekkel (már ha az tettnek számít). A sokat emlegetett "normalitást" nem találták meg az új felállásban. Jellemző, hogy egyre gyakrabban inkább arról beszélnek, hogy ne balról akarják nekik megmondani, hogy milyen legyen a jobboldal, és ezzel párhuzamosan kevéssé a kritikák tartalmával vitatkoznak.

A jobboldalinak besorolt közgazdászokat meg egytől egyig immár "orbánellenesnek" nevezhetjük. A Fideszt támogató professzorok pedig kötve hiszem, hogy olyan felsőoktatásról álmodtak, amely most kirajzolódni látszik: az általam ismertek "régivágású", állami mecenatúrával működő igen autonóm szervezeti felállást favorizálnak.

A "renegátoknak" alighanem kora tavasszal elő kell lépniük, hogy a regisztrációs időszakra felismerhetőekké váljanak. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, hogy mi történhet ezen a fronton, de akivel együtt élni nem lehet, attól elválni sem, szóval zajos eseményekre számíthatunk.

Amikor ez az akár viszonylag ismert és elfogadott embereket tartalmazó csoport megmutatja magát, Matolcsy átveszi a totális kontrollt a Magyar Nemzeti Bank mindennapjai felett. Bár maga Simor is jelezte, hogy ne ijedezzünk, tulajdonképpen a külső tagok szavazataival már most is érvényesülhetnek a kormány elképzelései az MNB döntéseiben, ne legyenek illúzióink: nem pusztán a döntések feletti szabadságot igényli Matolcsy, hanem a számok, a statisztikai valóság feletti döntést. Annyi sok ügyben követik az argentín gazdaságpolitika példáját, a hamisításban, az átcsoportosítások, az előrejelzések átláthatatlanságának megteremtésében miért ne tennék ezt? Egy biztos: ha jóindulatúak vagyunk, akkor is azt látjuk, hogy (szintén argentín példa), a devizatartalékok felhasználása látványos eredményeket hozhat rövidtávon. Abban a pillanatban, hogy felfogták a pénzügyi befektetők, hogy Matolcsy valóban valami újat akar az MNB-nél,  pár óra alatt 7-8 Ft-ot esett a forint árfolyama az euróval szemben. Az utolsó vésztartalékunk felélése nem sok ilyen keresletmozgás túlélését teszi lehetővé, de Orbán tegnap is bejelentette a nyugdíjasklubjának: végigcsinálják velük a laborkísérletet.

Öveket becsatolni, minden lehet még rosszabb is. 

A felsőoktatásról...

nem kell túl sokat írnom, megtette helyettem más, ajánlom mindenkinek. Csak a változtatásokat érintő aktuális politikai felhangok és lépések esetében követtem el hozzászólást.

Tömören a mostani átalakításról:
"A tandíj jelenlegi bevezetése egy rossz rendszerben működő felsőoktatás fenntartását terhelné a diákokra és (a diákhitel támogatásán keresztül) az adófizetőkre.

Nem az a baj, hogy az almáért fizetni kell, hanem hogy hosszabb távon is a rohadt alma forgalmazását akarják fenntartani a pénzünkből." 

A tandíjról és a nem-tandíjról közgazdász-szemmel. 
"A nemtandíj világában ugyanis nem két, hanem immár NÉGY szereplőnk van:
1. a fizetésre / hitelfelvételre kötelezett,
2. az oktatási intézmény (sajátos tulajdoni és tulajdonosi viszonyokkal), amelynek beleszólása lényegében már semmibe nincs, és még kevésbé lesz (majd a kancellár...),
3. a bank, amely a diákhitelt folyósítja, amelynek feltételeit szintén nem maga szabja meg, viszont legalább tárgyalhat róluk, saját jövedelmeinek maximalizálása érdekében,
4. az állam, amely az egész konstrukciót kidolgozta és keresztülerőlteti, és a jelek szerint meg van győződve arról, hogy remek vásárt csinált, mert a folyó finanszírozásból 2-2,5 futballstadionra való tételt kiemel ("megspórol"), egyúttal garantálja, hogy aki "teljes vagy részösztöndíjat" kapott, köteles legyen Magyarországon dolgozni vagy a hallgatói szerződés alapján a képzés teljes költségét visszafizetni.** 

Mielőtt azt mondanánk azonban, hogy itt csak a bank és az állam nyer, meg kell mondanom, hogy ez egy négyszeres vesztes játéknak néz ki.
A banknak azért, mert hosszú eszközöket helyez ki, de azok alig mozognak (évi kétszeri kifizetés a hitelfelvételi időszakban, az is tranzakciós illetékkel terhelten), a kamatkondíciók pedig saját alkuerejétől függenek, akár megtámogatják egymást, akár nem.
A konstrukció kitalálójának, az államnak pedig azért, mert a folyó költségvetésben megspórolt pénz miatt hatalmas kamatfizetési kötelezettsége keletkezik, évtizedeken keresztül (l. VG), aminek mértékét cáfolják ugyan, de én sajnos, azokat a számokat elhiszem. "

A másodrendűként kezelt emberi tényező

Pénteken 4 és 6 óra között került bemutatásra az LMP „Magyarország talpra áll” című javaslatcsomagja, amely egy elképzelt 2013-as költségvetést rejt magában. Némi vitára mód nyílt (három előadás letölthető), de a pártok mögött álló, több szót kapó szakembereket ritkán látni ennyire megengedőnek egymással szemben. Egy idősebb közgazdász a közönségből pedig megnyugtatott mindenkit, hogy csoda és áttörés itt egyhamar nem lesz, hiába csavarják ki Orbán kezéből a stafétát.

Egy hozzászóló annak bemutatását hiányolta, hogy az LMP költségvetése hogyan is kapcsolódik a globális és helyi környezeti problémákhoz. Nekem viszont az adott hiányérzetet, hogy ha már az MSZP szakpolitikai dokumentumához hasonlóan annyit emlegették a „humán erőforrást” mint a fejlődés kulcstényezőjét, akkor miért nem egy humán erőforrás stratégiát állítanak a programalkotás középpontjába?

Nem részletezve az érveimet, azt hiszem, hogy egyre erősebb a kérdés: Kikkel lehet versenyképesebb és élhetőbb ez az ország?

• Tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozókra továbbra is óriási szívóhatást gyakorol az EU gazdasági centruma.
• Tudjuk, hogy a tanárok életszínvonalát valahogy rendbe kellene tenni, hogy joggal várhassuk el tőlük egy, a szülőket túlszárnyaló generáció kinevelését.
• Tudjuk, hogy a közigazgatás nem működhet sokkal jobban ugyanezzel a mentalitással, és az intézményi-szervezeti keretek átalakítását az emberi tényező hatástalanná teheti.
• Tudjuk, hogy egyes beruházásoknak a rendelkezésre álló szakmunkás-állomány is gátja lehet.
• Tudjuk, hogy az innováció legnehezebben elérhető tényezője az alkotó ember maga.
• Tudjuk, hogy az utóbbi években külföldre költöző diplomásaink és szakmunkásaink nem jönnek haza csak úgy. Legalább arra dolgozzunk ki egy programot, hogy hogyan lehet legalább egy kis részüket tudatosan és gyümölcsözően bevonni a jövendőbeli fejlesztésekbe.

Előnyt kell kovácsolnunk a hátrányainkból, de ez nem megy magától, tudnunk kell, hogy kiktől mit várunk és mikor várhatjuk azt. Az LMP költségvetési elképzelései erősen hangsúlyozzák a humán erőforrás dimenziójának a jelentőségét, de ideje lenne a fejéről a talpára állítani a politikát: első az ember, aztán jöjjön az adókulcs kérdése.

Az LMP és MSZP elképzeléseire még részleteiben szeretnék reflektálni. 

A jövő elkezdődött