LMP: a Nagy Döntés mint kommunikációs katasztrófa

Napról-napra zavarosabbak lettek számomra az LMP-nek az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos döntései. Én is véleményeztem több helyen, de be kell látnom, hogy egyre inkább csak tudni vélem, hogy mi is volt a Döntés.

Vágó Gábor tette fel eddig a koronát a zűrzavarra egy ATV-ben adott interjúban. Miközben – szerintem nagyon helyesen – hangsúlyozta, hogy akár így, akár úgy, de dönteni kellett, olyan elképesztő ellentmondásokba keveredett önmagával és a vele azonosan szavazókkal, hogy csakis arról győzött meg, hogy valójában nem született Döntés.

Fontos volt viszont, hogy megemlítette a lehetmas.hu-n megjelent hivatalos, írott állásfoglalást. Ez az, ami engem most írásra ösztönzött, ugyanis ha ez a „Nem” válasz, akkor ez azt jelenti számomra, hogy két „Igen” között választott az LMP, az egyik, a „tagként az alábbi feltételekkel”, a másik a „kívülről az alábbi álláspontok előzetes átbeszélésével”. A Döntés mégis úgy lett kommunikálva, mint Igen/Nem, az LMP játékrontóként tűnt fel, és Schifferék nem igyekeztek elkerülni a konfliktusos jelleget. Pedig világos lehetett számukra, hogy az ellenzékinek tekinthető média és a kormányváltást sürgető majdani szavazók szemében ezzel a hozzáállással ők lesznek a játékrontók.

Én az alábbi módon fogalmaznám meg interjúhelyzetben vagy sajtóközleményként a Döntést:

• Az LMP nyitott az Együtt 2014 Mozgalommal való együttműködésre, de nem tagként kíván részt venni a közös célok elérésében. Az összefogás pontos formájának és tartalmának kidolgozása előtt az alábbi kérdésekben szeretnék megbeszélni álláspontunkat az Együtt 2014 tagszervezeteinek képviselőivel: ...

Ha megkérdezik, miért kérik az állásfoglalást, akkor az könnyen megválaszolható: az Együtt 2014 Mozgalom frissen alakult szervezetekből áll, megfogalmazott céljaik bár tiszteletre méltóak, de jobban meg kell ismernünk a véleményüket több kérdésben, hogy lássuk, miben tudunk érdemben együttműködni. Ilyesmit mintha meg is fogalmazott volna mind Vágó, mind pedig Schiffer. 

Egy másik sajtóközlemény viszont már címében a nemleges Döntést hangsúlyozta. Igaz, ez az MTI szerkesztette verzió, de a sajtótájékoztató videójában is elhangoznak ezek a kijelentések:

„Az MTI értesülései szerint ennek részeként azt is megszavazták, hogy semmilyen parlamenti párttal nem alakítanak ki választási együttműködést. A résztvevők döntése alapján az LMP ehelyett az úgynevezett Új pólus kialakítására törekszik majd, amelyben csak parlamenten kívüli erőkkel keresi a kapcsolatot.”

Ez az a kontextus, ami miatt nem pusztán játékrontónak, de egyben önsorsrontónak tekinthető az LMP. Az ellenzéki szavazók többsége valamiféle pozitív hozzáállásról akart volna hallani: nem okozott volna nekik ebben törést, ha tagként vagy „csak” külső partnerként jelenik meg ebben az LMP. Az, hogy a Döntés megfogalmazása konfliktusos formát öltött, súlyos hiba, hiszen ebben a párt közel sem volt egységes, magyarul ez pontosan egy hibás „identitásképző” döntés. A Döntés nagyszámú „belső ellenzéke” az LMP-t nem mutatja, nem mutathatja igazán önálló pólusnak, viszont kiélezi, kiteregeti a belső konfliktusokat.

A legsúlyosabb következménnyel az járhat, – mert bizony nem lehet kizárni – hogy az LMP-ben fordulnak az erőviszonyok, illetve maga az „Új Pólus” frontemberei ülnek le akár csak egy „kis” választási együttműködés erejéig tárgyalni a többi ellenzéki szereplővel. A konfliktusos, egyértelmű „Nem”-nek tűnő Döntés mostani megtapsolói fordíthatnak az utolsó pillanatban hátat ennek a formációnak.

Az identitásképző Döntés kapcsán még további hibákat követtek el a nyilatkozók. Vágó Gábor a politikai középre pozícionálta az LMP helyét, azaz jobbra a „balközép” Együtt2014-től. Csakhogy vasárnap Schiffer András visszautasította a „jobboldali” irányváltás vagy a jobbra tolódás lehetőségét, és határozottan balközépként definiálta az LMP-t és önmagát. Róna Péter ugyanakkor, ugyanott „igazi európai zöld pártként” határozta meg a pártot, ami kevéssé probléma, de nem is segít a tisztázásban. Számomra nem meglepetés, hogy a bal-jobb felosztás értelmezésében zűrzavar van, de pont akkor lebaloldalazni önmagát és a saját pártját a frontembernek, amikor a Fideszben csalódottak jobb megszólíthatóságában bíznak Bajnaiék közeledésének lerázásával – hááát, nehéz szépen megfogalmazni – nem bölcs döntés. Arról, hogy valójában persze az LMP (ahogy Bajnaiék is) az eleve kevéssé elkötelezettek, a jó ideje bizonytalanok megszólíthatóságában bíznak, még külön bejegyzéssel fogok jelentkezni. Ebből a szempontból is kidolgozatlan az LMP kommunikációja, nem értelmezhető üzeneteket küldenek a szavazóknak, hanem számukra idegen, alapvetően elutasított kontextusban értelmezhető jelszavakat illetve kritikus, árnyalt, de kis mozgósítóerejű véleményeket.

Habár most e konkrét kommunikációs megoldás érthetetlen bénázását kritizálom, elképzelhető, hogy az LMP régóta fennálló belső törésvonalai intézményesültek a Döntés körüli nyilatkozatokkal és lépésekkel. A frontvonalon felsorakozó felek névsora nem okozott meglepetést. Elvileg szépen elférne a két szárny egy pártban, viszont sem a tagság, sem a szavazótábor nem bővült, a növekedés hiánya, a tehetetlenség érzése, a nyomasztó kormányzási módszerek miatt a végletekig éleződhet a helyzet. 

Még valami: a párt most kisebbségbe került része persze a gyors kommunikációs üzeneteikkel, platformalakításukkal, az Együtt 2014 Mozgalomba való belépési szándékával, az ezt támogató érzékelhető sajtónyomás mellett nem hozta könnyű helyzetbe a többieket. Az ő leszerelésükre azonban szintén jobb lett volna a sértett arc helyett az a megnyugtatás, hogy hiszen ezzel mindenki jól járhat: Bajnaiék szabadabban mozgósíthatnak így (szakértelem imidzse plusz friss arcok), hogy bízhatnak abban, hogy az LMP markánsabb identitással az MSZP irányában dacosabb választókat megtarthatja, akár vonzhatja is, ezzel maximalizálva az ellenzéki szavazatokat. Ez az érv tartalmilag megfogalmazásra került Vágó Gábor által, az viszont a jelek szerint zárt ajtók mellett sem tudták felmutatni, hogy mégis milyen kommunikációs stratégiával érhető ez el?

A lényeg a pozitív módon megfogalmazott üzenet lett volna. Ugyanazt mondhatták volna másként (főleg nem sértett arckifejezéssel!), mindenki megnyugszik, a tárgyalások pedig ezernyi alkalmat jelentettek volna saját identitásuk eredményes kommunikációjára. Az látható, hogy ezzel a kérdéssel szívesen foglalkozik minden médium, miért kell megpróbálni otthagyni ezt a felkínált kommunikációs teret?