Gyurcsány rulez? Egy „majdnem-politikai” elemzés

Egy napot vártam, hogy egyetlen épkézláb politikai elemzést halljak. Semmi. Jobbára sehova sem vezető eszmefuttatások a „politikai közép”-ről, amelybe állítólag Bajnaiék bejelentkeztek.

Csakhogy „politikai közép” (már?) nincsen Magyarországon, igazából ezért reagálok erre a cikkre. Bajnai megszólít „jobboldali” választói csoportokat? Három darab „konzervatív” közgazdászt vagy kit? Aki politikailag érdeklődő és a Fidesz uralta médiumok bármelyikét preferálja évek óta, azoknál minimum a kisebbik rossz marad az Orbán vezette Fidesz bármelyik egykori MSZP-hez sorolható személyiséggel szemben. Ráadásul a kitartó szavazókat nem tántorította el az sem, hogy tényleg kiiktatták a demokrácia látszatát is a kormányzás folyamataiból. Hol vannak a Fidesz-szimpatizáns szakemberek, professzorok, akik a szakmai egyeztetések hiánya miatt legalább lemondanak, kilépnek, ha mást nem is tesznek? Hol vannak Ángyán mellől a nevüket vállaló „jobboldali” politikusok, közéleti személyek?

Más nyelven beszél, más problémákra fókuszál a Fidesz (és a Jobbik), mint mindenki más – évek óta elemezgetik ezt a szakemberek, most meg mintha elfelejtették volna. Bajnaiék lehet, hogy a „középről” beszélnek, de ha egy csöpp eszük van, akkor azokra gondolnak, akik maximum fél füllel hallgatnak politikai híreket, ideológiailag nem vezérelhetőek, és a mindennapi élményeiken keresztül ítélkeznek. Ha őket össze tudják kovácsolni egy szavazótáborrá a politikailag aktív, jórészt diplomás fiataloknak a többi ellenzéki párttól átcsoportosuló tömegével, akkor nem csak az LMP-nek kell betagozódnia, hanem az MSZP-nek bele kell törődnie, hogy a látszólag marginalizált helyzetben lévő Gyurcsány átkarolta őket egy szövetségi politikával. Miért mondom ezt? Az én kérdésem inkább az: miért nem mondják ezt a politikai elemzők?

Bajnai egyeztetett Gyurcsánnyal, az számomra világos a jelekből: egy-két hét műbalhé a Milla és Bajnai felé, Juhász Péter fel is ült ennek (máris ott termett mellette Kuncze, csak nem közvetítő?) de a Milla rendezvénye előtt már miniszterelnök-jelöltként beszélt róla Gyurcsány. Emellett Gréczy Zsolt és Debreczeni József arca is mintha látványosan kisimult volna. Hogy világos legyen: Bajnaiék nem mondták meg, milyen együttműködési kereteket ajánlanak, de Gyurcsány és Kuncze máris benne van – utóbbinak az egyesülete sok transzparenssel ott volt a tüntetők színpadhoz közeli csoportjában, miközben eddig nem is hallottam róluk. A belépő így nem forrt össze Gyurcsány nevével, de a következő időszakban a Fidesz-propaganda nyilvánvalóan csakis itt mérhet megelőző csapást a mozgalomra. Újra az lehet a céljuk, hogy passzivitásban tartsák az elvesztett szavazóikat.

Félreértés ne essék: ez nem Gyurcsány zseniális hadművelete, nem dróton rángatja a szereplőket. Ez egyszerűen az MSZP változásképtelenségének és gőgjének, valamint az LMP „fosós hippi” politizálásnak az eredménye. Minden adott volt ahhoz, hogy az LMP szippantsa fel az új mozgalmakat, de vártak, gondolkodtak, gyanítom, túl sokat volt a fejükben a politikai kockázatok mérlegelése, ahelyett, hogy kezdeményeztek volna. Az LMP-nek nem okozott volna megoldhatatlan feladatot Fidesz-szimpatizánsok magukhoz vonzása. Lehet, hogy nem is maradt más esélye a pártnak, mint Ángyán Józsefet leigazolni, és a „nemzeti” retorikára rágyúrni a kormány gazdaságpolitikájának ostorozása mellett. Ezzel előre menekülhetnek, de itt ez nagyon komoly feladatcsokor a professzionális szavazatszerzés irányába. Ezzel az Orbán kormány leváltását is segítik, de önálló arcuk is marad, viszont sokkal pragmatikusabbá kellene válniuk, robbanásveszélyes elvi konfliktusokat hoz.

Az MSZP minden idei megnyilatkozásából sütött, hogy „nagy testvért” akartak játszani, miközben láthatták, hogy nekik kell megnyugtatniuk leendő partnereiket: merthogy a kis győzelem nem győzelem Orbán alkotmányával szemben. Példának okáért két lépcsőben inkább kiszoríthatnák ellenfeleiket: elsőként nagyon barátkozós hang nagy gesztusokkal, másodjára egy alkotmányozó országgyűlés után gyorsan új választások kiírása. Mondjuk, minden pártnak és nagyobbacska mozgalomnak egy-egy egyéni választókörzetbeli jelöltállítás azonnali deklarációja – miszerint ott ők nem is fognak jelöltet állítani, és minden további történésről a választási szabályok buherálásának utolsó pillanatában gyorsan megegyeznek. Mindezt abban a pillanatban kellett volna megejteni, amikor kijelentették, hogy az Orbán-kormány nem demokratikus és készek együttműködni bármilyen demokratikus erővel. Máris nehezebb lenne őket folyamatosan revolverezni az ellenzéki térfélen, a választóknak pedig van idejük „felejteni” a 2010 előtti időszak gyengeségeit. De nem tették. „Majd mi diktálhatunk az egyéni választókerületekre, nagy pártokra adaptált választási rendszerben. Ha mégis lesz valami nagy választói mozgás, tudunk reagálni, eddig is túléltünk mindent, van egy szilárd szavazóbázisunk” – vonhatták le a következtetést újra és újra.

De politika csak előrefelé vezet a választókért folytatott versenyfutásban. Döntés-döntés-döntés. Mert aki dönt, aki lép, az tematizál. Az ő terepére, az általa kedvelt csatatérre csalogatja a vetélytársakat. Valamint, ha nem akar tenni semmit, csak a székéért aggódik, akkor minek megy politikusnak az illető?

Szerintem a Milla vezetői a liberális párt elvhűbb feltámasztásában bízik egy ideje, de ehhez kellett partner és közvetítő a pártok felé. Ez most a jelek szerint akadt. A Szolidaritás frontemberei mutatják a leginkább reálpolitikusi vénát: a szakszervezeti háttérrel kiépítettek egy hálózatot, amelynek megkérhetik az árát. Ők mondták ki először, hogy most nem a Gyurcsányra visszamutatás segít javítani a helyzetünkön, és gondolom az LMP-s ideológiai mérlegelősdi, igazságkeresés körülményes számukra. Bajnai pedig bízik abban, hogy relatív népszerűsége révén önálló arcot tud mutatni, távol az MSZP-től, és még akár Gyurcsány árnyéka sem lesz már terebélyes egy ilyen felállásban.

Bajnaival gondolom minden épeszű párt tárgyalt (aki nem, az annyit is ér), hiszen az „internetes közvélemény” meglepően pozitívan tekint rá, nem pártkatonaként, tehát egy koalíciós kényszerben úgyis kell ő valahova puzzle-ként. Az MSZP és LMP azt hitte, ő kivárhat. Hát nem, az új mozgalomépítők maguktól mára kifulladtak volna, kellett nekik partner, akivel a gömböc újra hízni kezdhet (jelek: a január 2-i és március 15-e utáni gyakori kritikus hangok a tüntetések „semmilyenségével”, „sehova sem vezetésével” kapcsolatban). Ezzel viszont Gyurcsány Ferenc csapdában vergődő pártjának kompromisszumképessége került lépéselőnybe. Emlékeim szerint Gyurcsány pont olyan „középerővé” akarta tenni az MSZP-t, amilyennek most az első politikai elemzések az „Együtt 2014” mozgalmat írják le (liberális és mérsékelt konzervatív elemekkel). Erre pont azért látott lehetőséget, mert Orbán vezetési stílusát már régóta antidemokratikusként bélyegezhette meg, ennek szólt a korábbi „köztársaság”-ot unalomig emlegető kampánya 2006-ban.

Szóval most elkészült a mű, kérdés, hogy ebben a felállásban vonzó lesz-e annyira, hogy kibillentse az állóháborút. Szép politikai lecke lett 2012. október 23.