2012. január 13., péntek

Egy ország, két ország, még több ország?

Borzasztóan károsak azok a beszédmódok, amelyeket nap mint nap használunk. Szinte kivétel nélkül minden ember megkapja a "szoci", "libsi", "fideszes", "fasiszta" jelzőket. Az szégyen az értelmiségünkre nézve, hogy ez a beszédmód talán nem is a kocsmákban született meg. Aztán ez már minden értelmes kommunikációt megbénít: másfél éve meglepődtem azon, amikor a szőlőszomszédom az LMP-vel kapcsolatban azt mondta, hogy neki gyanús, mert ki tudja, hogy kinek az érdekéből, milyen rejtett szándékokkal hozták létre. Így. Még csak meg sem nevezte, kinek az érdekére gondol? Fontos ez? Vagy az a fontos, hogy mit tesznek és mire szavaznak? Kicsi az ország politikai színpada, van kapcsolat ezzel is, azzal is, aztán meg döntéshelyzetekben derül ki, hogy ki kicsoda. Első körben meg bizalmat adsz vagy nem adsz, jobbára stílus/forma és nem tartalom alapján, hallgass a szívedre. ;)
A "ki kinek az embere?" kérdés árulkodó módon folyamatosan ott van a "bal-" és "jobboldali" sajtó írásaiban: mikor a Fidesz hűbéri jellegű szervezeti felépítéséről beszélünk, akkor ezek alapján ugyanezt feltételezhetjük a "baloldal" vagy a "liberálisok" (szép ellentmondás!)  egykori és mai vezető alakjainál. "Apró" különbség, hogy közöttük nem volt olyan politikai frontember, aki a nagyon sokszínű támogatói bázist egy időre egyesítette volna a "személyes tekintélyével".
Nem pusztán a sajtó teremti meg ezt a felosztást, hanem szerkezeti problémák járulnak hozzá; olyanok, amelyeket az eddigi kormányzó erők nem akartak igazán orvosolni. Hiába, no, a feudális szerkezetnél egyszerűbbet még nem találtak fel 200 főnél nagyobb embercsoport összetartására. 
A szerkezeti probléma: A mindenkori magyar állam olyan erőteljesen von el és oszt vissza jövedelmeket, hogy az elindított projektek nagy száma miatt mindez csak minden szakmaiságot nélkülöző, bizalmi alapon kiosztott feladatokat jelenthet. Nincs olyan komoly menedzsment-technika (és törekvés) a közigazgatásban, az uniós pénzelosztásnál, ami támogatná azt, hogy átlátható legyen bármely szakma teljes felhozatala, kínálata, megoldóképessége. Tulajdonképpen a közigazgatás-tudomány eredményeinek gyakorlati felhasználásáról sem hallottam idehaza, bár ebben a wirtschaftban könnyen elkerüli az ember figyelmét...
Példát jelentenek a menedzsment-problémákra a "fiatal gazdák" támogatására kiírt pályázatok. Nehezen tagadható, hogy gyakran olyanok nyerték el, akiknek a szüleik vagy más családtagjaik már komoly mezőgazdasági vállalkozást birtokoltak. Adatot a családtagok tevékenységéről, az általuk birtokolt, bérelt földterületekről és gépparkról nehezen szerezhetett volna be a bírálatokat végző szakértők. Ráadásul vélhetően ezen a "kezdő" gazdák tényleg jól hasznosíthatták a támogatást, hiszen mentoruk és alaptőkéjük biztosan volt. A pályázat viszont papíron nem  ezt a réteget célozta meg! El tudom képzelni, mit éreztek azok, akik tényleg a nullához közeli állapotról indultak. Az úgynevezett közreműködő szervezetek tényleges döntéshozói pedig meg sem próbálták kezelni ezt a problémát sem előzőleg, sem a jövőre nézve, ezzel az egész támogatási rendszert hiteltelenítették el, miközben az agrárium talán legtörekvőbb szereplőinek a szakmai alapon történő együttműködéseit is évekre megmérgezhették... És akkor az igazán költséges projektekről nem beszéltünk, ahol maga a pénzelosztás hozza-viszi a pénzt (útépítés és más infrastrukturális nagyberuházások).
A kiválasztással (sőt: a programalkotással) kapcsolatos felelősségeket mindeddig káprázatosan szétterítették. Egy EU-s projekt bukása miatt bukott már meg valaki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél? A megírt és soha végre nem hajtott stratégiák és akciótervek (ld. Magyar Információs Társadalom Stratégia) miatt bukott már meg valaki? Mondjuk, mostanság már nem is költenek ilyen tervezésre.
Visszakanyarodva a politikai beszédmódhoz: Jó lenne arról beszélnünk, hogy ki és mit szeretne tenni. Nem azt, hogy ki kivel lépne szövetségre, koalícióra, hanem hogy konkrét szakpolitikai kérdésekben mit tennének, netán tesznek. Mert ez kérhető számon akár a politikai térfélen belül, akár kívül. Világos kérdéseket tehetne fel a sajtó (nem azt, hogy "mi a véleménye arról, hogy...?"), nem lehetetlenülne el a kommunikáció különböző politikai erők mellett megjelenő szakemberek között. Aki ért valamihez, azzal én még most is szívesen nyitnék új lapot, mindegy kire szavazott. 
Valahogy működtetnünk kell ezt az országot és a jelek szerint ehhez nagyon sok szakember kell világos célokkal. Ha az időtartam szintén világos, akkor még az elméleti elképzelések különbségei sem béníthatnak minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése