Fordult a kocka

A január 2-i tüntetés kapcsán a Fidesz mellett kitartók azzal nyugtatják magukat, hogy ez mindössze annak a (szerintük) budapesti (szerintük) középosztálybeli rétegnek a korábbinál nagyobb politikai aktivitása, akik (szerintük) amúgy sem szavaztak a kormánypártra, és egy választási helyzetben törpe kisebbséget jelentenek.

Ami szerintem fontosabb:

• Legalább 100 ezer ember van az ország egészében, aki úgy érzi, nem kíván tovább hátrálni, és felemeli a popsiját, ha hívják (szerintem 30-40 ezer ember lehetett ki, 40 ezer fő az interneten élőben nézte, és nem hiszem, hogy további 30-40 ezer ember ne lenne az országban). Még azt is elviselik, ha sok esetben gyenge szónokokat kell hallgatniuk. Ők alkalmasak olyan sztrájk- és megmozduláshullám végrehajtására, ami minimum Budapest gazdasági leállítására alkalmas. Ez abban a helyzetben kivédhetetlen fegyverré válhat, amikor az IMF-fel való megállapodás lehetősége a távoli jövőbe sodródott és a kormány mihamarabb a jegybanki tartalékhoz kíván nyúlni, miközben meglódultak az árak, és további komoly reálbércsökkenés várható az inflációs hatások révén. Ne feledjük, hogy a szociális jelszavak még alig jelentek meg az eszköztárban, de annál nagyobb erővel hathatnak. Szimpátiára ma nem számíthat a kormány.
• Legalább 10 ezer iskolázott fiatal aktivizálódott politikailag, akik megnövekedett érzékenységgel rezonálnak a „nagypolitikára”, ezért időlegesen ismét növekedni fog a politikai cselekvés ellenőrzése. Ez nem csak a Fidesznek rossz hír.
• Az elmúlt időszak folyamatai immár lehetővé teszik annak a forgatókönyvnek a megvalósulását, amelyben egy esetleges majdani egyfordulós szavazás során egyik körzetben az „Orbán-ellenes” tábor fegyelmezetten szavaz x párt jelöltjére, netán listájára is, miközben a másik körzetben y-ra szavaznak ugyanígy. Ez elsődlegesen akkor valósul meg, ha a parlamenten belüli pártok legalább egy parlamenten kívüli erővel is ilyen választási együttműködést fogadnak el, mert látható, hogy ellenkező esetben a bizonytalanok jóval kisebb mértékben megszólíthatóak. Az az érv, hogy ebből nehezen lehet kormányzóképes erő, bennem azt a kérdés veti fel: szükség van arra, hogy tartósan kormányzóképes legyen? Nem, a kétharmados törvények kiiktatása és a fő gazdasági aktorok megnyugtatása szükséges, és újabb választások írhatóak ki előrehozottan, ha működésképtelen a formáció. Nem ennyire egyszerű persze ez a helyzet, de utóbbi opció lehetősége miatt az ellenzéki térfélen vetélkedő pártok látványos görcseit nagyban oldhatja.

A Jobbik helyzete is megváltozott az utóbbi hetekben, komoly csapdahelyzetbe kerülhetnek, miközben támogatottságuk viszonylag magas szintre stabilizálódni látszik. Vona tudja, hogy jelen helyzetben minimum királycsináló lehetne egy választáson. Azt azonban egy esetleges koalíció megkötéséig titkolnia kell, hogy a Fidesszel kiegyezne, mert akkor a Fidesztől elpártoló, ideológiailag kevéssé megdolgozható szavazók nem mennek hozzá, sőt, lemorzsolódnak a mostani szimpatizánsok is. A sok szavazat igénye miatt fél újraerősíteni azt a képet, hogy a Jobbik valami ijesztő formáció, ezért az utcai politizálást nem erőlteti. Szavazótábora magját nem is állíthatja fel egy MSZP-sekkel, Gyurcsánnyal ,  LMP-vel és burkoltan és kevésbé burkoltan buzilibsizett választói csoportok mellett. A Jobbik távolmaradása viszont máris erős üzenetté formálható egy majdani kampányidőszakban az egyszerű választópolgárnak: a Jobbik a Fidesz szavazói tartaléka, majdani koalíciós partnere, aki rá szavaz, a Fideszt visszajuttatja a hatalomba. Márpedig hamarosan a harctéri kutya sem fogja ezt kívánni.

Ne feledjük azt sem, hogy az Egyesült Államok és az EU hajlamos lehet arra, hogy közvetve megtámogassa egy választási kampányban a Jobbikon kívüli ellenzéket. Ezzel megakadályoznák azt az állapotot, amely 2010-ben állt elő, miszerint csak a Fidesz és az MSZP volt látható és felismerhető a kampányban, mintha a többiek nem is léteznének (a Jobbik a lelkes aktivistáknak és az ő személyes jelenlétüknek és elsődlegesen egy tabutéma elővételének köszönhetően ért el szép eredményt). Márpedig ha a pártpolitikai érdeklődés és szimpátia kevéssé markáns egy emberben, akkor nem szívesen szavaz olyanokra, akikhez nem tud kötni még egy plakátot sem.

Orbán Viktor hatalomtechnikailag is hibát hibára halmoz 2010 óta, már régóta mítosz csupán az ő politikai rátermettsége. Lenézte az ellenfeleit, mert csak a parlamenti képviselőkre figyelt és arra emlékezett, hogy az örökké fanyalgó magyar értelmiségiek úgysem tudnak együttműködni. Felpiszkálta azokat, akiknek eddig kényelmetlen volt a hangos politikai vélemény-nyilvánítás. Az aktivitás már azt az érzetet kelti, hogy erősek és számosak vagyunk mi, akik a pártállami rendszerének bukását kívánjuk. A „bizonytalan szavazó” nem fog a Fideszre szavazni, mert a kormányon leginkább a pénztárcája állapotát kéri számon, most pedig még a sikeres ellenállás lehetősége csillant meg előtte. Ennyi sokaknak egy választáson elég.

Hamarosan már csak a szükségállapot bevezetése és a választási csalás maradt eszköz Orbán kezében. Lássuk, hova süllyed még emberileg.